BUX 144176.03 -0,41 %
OTP 46020 -0,82 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mélyponton a kgfb-díjbevétel

2010. szeptember 16. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mélyponton van a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piaca – derült a Magyar Biztosítók Szövetségének adataiból. A biztosítók az idén az első hat hónap alatt mindössze 64,1 milliárd forintnyi bevételt realizáltak. A drasztikus díjverseny következményeképp a féléves díjbevétel utoljára 2005-ben volt ilyen alacsony szinten. Ennél is távolabb, 2003 második negyedévéig kell visszamenni a statisztikákban, hogy harmatosabb negyedévet találjunk, mint az idei tavaszi három hónap volt – április és június vége között mindössze 24,1 milliárd forint folyt be a biztosítókhoz. Bár a második három hónap rendszerint a leggyengébb a kgfb-piacon, azért még tavaly is 27,6 milliárd bevétel folyt be az üzletágból a biztosítói kasszákba.
Az egy évvel ezelőtti teljesítménytől 5,5 százalékkal elmaradó féléves díjbevételi adat okán – köszönhetően annak, hogy a teljes nem élet ágban „csak” 2,92 százalékos volt a visszaesés – a területen legnagyobb súlyt képviselő biztosítási forma súlya az üzletágon belül 2004 óta először süllyedt 30 százalék alá (29,77 százalék).
A statisztikákból jól látszik, hogy bár a díjverseny a kgfb-piacon évek óta tart – az átlagdíj a múlt évtized közepe óta csökken –, az új autók értékesítésének visszaesése után immár nincs, ami kitermelje a díjvolumen növekedését. A kgfb-piacon 2008-ban sikerült utoljára szerény – 1,02 százalékos – díjbevétel-növekedést realizálni, az autóértékesítési trendeket figyelve aligha várható, hogy a piaci díjbevétel csak a tavalyi 6,8 százalékkal csökken.
A negatív bevételi trendek mellett problémát jelent, hogy az adatok szerint a tárgyévi kárráfordítás – „köszönhetően” a közel 30 milliárdos kártöbbletet hozó második negyedévnek – megugrott: a biztosítók az első hat hónap során 45,2 milliárd forint értékben intéztek kgfb-kárt. Az üzletági bevételhez mért kárhányad 70,45 százalékra ugrott, ami március végéhez képest – 39,4 százalék – is közel duplázódást jelent. Utoljára a bevételek több mint 70 százalékát 2007 végén fordították kárkifizetésre a biztosítók. Az adatsor ugyanakkor itt torzít. Az elmúlt évi kedvező, az év végére is csak 52,12 százalékra erősödő kárhányad nem annak volt a következménye, hogy jelentősen csökkent volna a közlekedési balesetekben megsérült autók száma. Bár a biztosítókhoz kevesebb kárigény érkezett, ezt a kedvező változást azonban bőven kilőtték volna az emelkedő anyagárak és szervizköltségek. A visszaeső kárráfordítási adatsor annak volt köszönhető, hogy számos társaság – piaci hírek szerint közülük is kirívóan komoly mértékben a piacvezető Allianz Hungária – a korábban kgfb-károkra megképzett tartalékokat visszaírta, így csökkentette a tárgyévi kárráfordítás mértékét. (A Mabisz adatsora ezt nem tudta kimutatni.) Ennek a trendnek a mostani adatok alapján, úgy tűnik, vége szakadt.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet