Hévíznek csupán a kereskedelmi és fizető-vendéglátó szálláshelyei több mint 162 ezer bel- és külföldi gyógyulni-pihenni vágyót fogadtak, akik átlagosan 6,2, illetve 7,6 napot töltöttek a városban tavaly - jelentette az MTI. Ennek megfelelően a több mint egymillió vendégéjszaka 73 százalékát külföldiek - zömében német, osztrák és növekvő számban svájci, holland, francia, angol, svéd, belga, valamint orosz vendégek - töltötték ki.
A Hévízre érkezők több mint 90 százaléka számára nemcsak a gyógyulás, hanem az egészségmegőrzés, regenerálódás kibővült lehetőségei miatt is vonzó a város, amely immár Budapest után az ország második legtöbb - napi tíz és félezres - szállodai és fizető vendégszolgálati férőhelyével rendelkezik. Ezek egész évi kihasználtsága 62 százalékos. A gyógyszállókban kétszer akkora a tartózkodási idő, mint a hagyományos turisztikai ágazatokra alapozott szálláshelyeken. A fajlagos pénzköltés pedig - éppen az új, rekreációs szolgáltatások igénybe vételével - 30-35 százalékkal magasabb.
Tavaly a korábbinál 18 százalékkal több, csaknem 245 millió forint üdülőhelyi díjbevétele volt Hévíznek, ebből közvetve és közvetlenül 235 milliót forgattak vissza idegenforgalmi célokra. Ennek csaknem felét a komfortérzetet javító fejlesztésekre és közterület szépítésre költötték, de 17,8 millió forintot fordítottak városmarketingre. Turisztikai jellegű intézmények fenntartására több mint 90 milliót költöttek.
