Az értékpapírosítás lehetővé teszi, hogy egy társaság a tőkepiacról a bankhiteleknél kedvezőbb finanszírozási forráshoz jusson, úgy, hogy fedezetként stabil jövedelemtermelő képességgel rendelkező eszközeinek egy jogilag és gazdaságilag is jól elkülöníthető részét ajánlja fel.
Az új finanszírozási technika csökkentheti a finanszírozás költségeit is. A fedezetül szolgáló eszközök hitelkockázati besorolása ugyanis kedvezőbb lehet, mint a sok esetben magas kockázatú tevékenységet folytató eredeti tulajdonosé (továbbiakban originátoré). Az értékpapírosított eszközök általában kikerülnek az originátor társaság mérlegéből, így olyan cégek számára is forrást biztosítanak, amelyeket szerződéses kötelezettségek korlátoznak abban, hogy egy limiten felül újabb hiteleket vegyenek fel. Az értékpapírosítást a bankok körében nagyon népszerűvé teszi az, hogy ha mérlegükből eltávolítják a kockázatos eszközök egy részét, akkor a törvényben előírt tőkemegfelelési mutatóknak kevesebb tőketartalékkal is meg tudnak felelni. Kevesebb céltartalékot kell képezniük a kockázatos követelések mögé, így kevesebb tőkével működhetnek. A tulajdonosok egyre növekvő tőkemegtérülési elvárásai mellett ez egyre fontosabb szempont. A kockázatvállalási limitek, banki nagyhitelkorlátok szintén nem vonatkoznak a mérlegen kívüli tételekre.
Az értékpapírosítás legegyszerűbb, alapesetében egy vállalat, bank vagy egyéb intézmény jövedelemtermelő eszközeinek egy jól körülhatárolható, a többi eszköztől különválasztható részét ténylegesen eladja („true sale” secuitization) egy külön erre a célra újonnan létrehozott, speciális „üres” társaságnak (special purpose vehicle-nek, röviden SPV-nek). Az új társaság (SPV) kötvényeket bocsát ki, amelyeket általában nyilvános tőzsdei kibocsátás keretében a befektetőknek értékesítenek. A kibocsátásból származó bevételből az SPV kifizeti az eszközök vételárát az originátornak. Az eszközök által termelt bevételből mindenki más előtt a kötvénytulajdonosok kapják meg a hozamot. Ha az eszközök ezenfelül extrahozamot is képesek produkálni, akkor azt valamilyen alárendelt kötvényosztályban, alárendelt hitelezőként vagy menedzsmentdíjként az originátor kapja meg.
Az SPV legnagyobb előnye az, hogy elválasztja az eszközöket az originátornál felmerülő kockázatoktól. Az ügyleteket úgy strukturálják, hogy a kibocsátó (az SPV) nem leányvállalata az originátornak - általában egy alapítványt hoznak létre, amely az SPV tulajdonosa lesz -, így az originátorral szemben felmerülő követelések az SPV-vel szemben nem érvényesíthetők. Az értékpapírosított eszközök védettek, az originátor csődje vagy felszámolása esetén nem képezik a felszámolási vagyon részét. További kockázatcsökkentő biztosíték, hogy az SPV-knek nincsenek alkalmazottai, az eszközök átvételével és a kibocsátással kapcsolatos tranzakciókon kívül más tevékenységet nem végezhet, egyéb kötelezettségeket nem vállalhat. A kötvények minőségét javítja, hogy a legtöbb kibocsátásnál az értékpapírosított eszközök kockázatának a csökkentésére is különféle eszközöket alkalmaznak. Túltőkésítéssel, senior és alárendelt kötvények kibocsátásával, alárendelt hitelekkel, garantált befektetési szerződésekkel (GIC), tartalékképzéssel és swapokkal is biztosítékokat nyújtanak a kötvénytulajdonosoknak a bevételek esetleges elmaradása vagy az átmeneti cash-flow-áramlási problémák ellen.
