A jövedelem- és költségtranszferek folyó áron mért nagysága az 1999. évre vonatkozó vizsgálatok szerint 1,8-2,0 milliárd dollárra tehető, ám az átutalások egyfelől kétirányú ügyletté változtak, másfelől az összeg körülbelül fele a nemzetközi, másik fele az országon belüli mozgás. Ez utóbbi növekedett erősebben, mára ugyanis a multik tapasztalataival nem rendelkező magyar vállalkozások is kezdik megtanulni az elszámolóár használatát - állítja Pitti Zoltán, aki évek óta tanulmányozza a jelenséget.
A társaságiadó-bevallások tanúsága szerint a hazai kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek miatt az adózás előtti eredményt növelő, illetve csökkentő tételek két év alatt majdnem a duplájukra emelkedtek. (A növelő tételek folyó áron mért értéke az 1997. évi 2,4 milliárd forintról 4,6 milliárd forintra emelkedett.) A volumennövekedés ellenére az elszámolóárak révén mozgatott jövedelemnek a cégek árbevételéhez viszonyított aránya nem nőtt, továbbra is mindössze 0,018 százalék, ami azt mutatja, hogy a transzferárakon keresztül történő tőkemozgás egyenlőre nem veszélyezteti a fizetési mérleg alakulását. Az OECD-szakértők vizsgálatai szerint a transzferügyletek nettó árbevételhez viszonyított arányának 2 százalék alatti alakulása még nem veszélyes, de a mögöttes jelenségeket a nemzeti adóhatóságoknak ajánlatos mélyebben vizsgálniuk. Pitti szerint ez - a 0,018 százalékos arány ellenére - hazánkban is indokolt. Az utóbbi években a vállalatok szervezeti és tulajdonosi struktúrája bonyolultabb lett, változatosabbá váltak a termelési és értékesítési kapcsolatok is, így összességében bővültek a költségek és jövedelmek átcsoportosításának lehetőségei. Figyelmet érdemel, hogy egyre gyakoribb egy vagy több közvetítő cég beiktatása. Változatosabbá váltak az alkalmazott transzferártechnikák is - mondta Pitti. A vállalati mérlegek vizsgálata azt mutatja, hogy jelentősen nőttek az anyavállalati kölcsönök, azok a rövid lejáratú tartozások, amelyek nem pénzintézeti hitelek, s ahol a költségként elszámolható kamatok eltérhetnek a piaci mértéktől. Sajátos hitelezési viszonynak tekinthetők - különösen az erőfölénnyel rendelkező nagyvállalatok és a beszállítók esetében - a megszokottnál hosszabb fizetési határidők és a szolgáltatásokért nyújtott nem teljesítményarányos kifizetések is.
Az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó szabad jövedelmek” megmozdulására egyenlőre nem utal semmi, sőt a forint sávszélesítését várhatóan követő felértékelődés és az infláció csökkenése rövid távon inkább itt marasztalja a pénzt. Az azonban kérdés, hogy a jelenlegi bőkezű adókedvezmények lejárta, 2002-2003 után milyen új technikákkal és nemzetközileg elfogadható szabályozással lehet a határokon belül tartani a magyar leányvállalatoknál felhalmozódott tartalékokat.
Pitti szerint a profitrepatriálás mértékének növekedése a folyó fizetési mérleg szolgáltatások rovatában megjelenő technikai szolgáltatásoknál, valamint az üzleti és kulturális szolgáltatásoknál lenne érzékelhető a leghamarabb. Ha transzferárak révén jelentősebb tőkemozgás indulna meg, itt érzékelhető lenne az egyenleg hirtelen romlása. Ezek a rovatok nagyjából állandó mértékű passzívumot mutatnak évek óta, amit az idegenforgalom aktívuma általában elfed. Ez a passzívum természetes jelenség egy erősen tőkebefogadó országban, ahol beruházásokhoz feltehetőleg valós know-how-átadás is kapcsolódik, ami a fizetési mérleg alapján nem különíthető el a jövedelemtranszferektől, csupán a tendencia változását jelezné.
A kedvező off-shore- szabályok, az unió és a régió országaihoz képest is alacsony, 18 százalékos társasági adó és a befektetőknek nyújtott adókedvezmények miatt - a Pénzügyminisztérium adatai szerint a reál-adóterhelés 2000-ben 8,7 százalék volt - az OECD „szemmértéke” szerint Magyarország már-már adóparadicsom. Így nem meglepő, hogy több szakértő véleménye szerint is növekszik azoknak a társaságoknak a száma, amelyek a jövedelmet a magyarországi leányvállalataikhoz, a költségeket pedig a magas adókat kivető anyaországba telepítik. Legfeljebb közvetett bizonyítéknak tekinthető, de erre utal, hogy növekedett a társaságok mérlegében az eredménytartalékban elhelyezett összeg, néhány nagy társaság, nyilvános mérlege azt mutatja, hogy a magyarországi leányvállalat a legnyereségesebb, a magyar gyár például az Audi konszern teljes nettó nyereségének 72,5 százalékát termeli meg. Lengyelországban a pénzügyi szolgáltatások terén kerültünk fel a feketelistára mint adóparadicsom, ami azt jelzi, hogy főleg a kedvező off-shore- szabályozásnak köszönhetően Magyarországra telepítik a tőkét és innen nyújtanak hiteleket a külföldi leányvállalatoknak.
Tóth Katalin