Az adók mértékének növekedése és a globális verseny eredményeképpen a multinacionális cégek vagyonokat költenek adótanácsadásra. Közgazdászaik, könyvelőik és jogászaik mind több időt töltenek bonyolult elszámolási technikák kidolgozásával, például a külföldön megtermelt profit repatriálásának elkerülésével (adóeltérítés) vagy az adózási szempontból optimális transzferárak indokolhatóvá tételével. Az adótervezés egyik legelterjedtebb eszközeként ismert transzferárak rendszere azon alapul, hogy a legtöbb ország joggyakorlata a kartávolság elvét alkalmazza. Ha a multinacionális cégek különböző országokban működő leányvállalatai külön jogi személyiséggel rendelkeznek, úgy adóztatják őket, mintha önálló vállalatok lennének. Elméletileg piaci áron kell kereskedniük egymással, a gyakorlatban azonban csak az adószakemberek találékonysága szab határt a jövedelem átcsoportosításban rejlő lehetőségeknek. A transzferárak egyre bonyolultabb rendszere egyre inkább elszakad a valós gazdasági folyamatoktól. A különböző országokban működő leányvállalatok által egymásnak szállított alkatrészek és félkész termékek árazásának komplex rendszere maguknak a vállalatoknak is megnehezíti, hogy hatékony, egységes globális szervezetként működjenek. Egyes nemzeti adórendszerek jelentősen megdrágítják a vállatok ésszerű átstrukturálását, például egyes tevékenységek áttelepítését egyik EU-tagországból a másikba. - állítja az The Economist tanulmánya.
Tóth Katalin