Erősen le volt nyűgözve az általa vezetett cég teljesítményétől Steve Jobs, az Apple első embere, amikor a Macworld kiállításon bemutatta új terméküket az iPhone-t. „Történelmet írunk ma” – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy az újdonsággal öt évvel megelőzik versenytársaikat, továbbá olyan forradalmat indítanak el a mobilmédiában, mint amilyet a grafikus felhasználói felületet kínáló Macintosh komputer hozott az asztali számítástechnikában 1984-ben, vagy az internetről letölthető zenéket lejátszó iPod a sétálómagnók világában 2001-ben. Mindezt a csodát egy többszörös öszvér produkálja, az iPhone ugyanis egy személyben internetező, e-mailező eszköz, zene- és videoletöltő és -lejátszó, illetve mobiltelefon. További kunsztja, hogy billentyűk helyett érintőképernyővel vezérelhető.
Ez persze nem kevés, de azért nem is forradalom, nem olyasmi, ami megváltoztatja a mindennapi életünket. A hifitorony annak idején az volt, mert bevitte a jó minőségű zenét a lakásba, a walkman szintén az volt, mert kivitte ezt az utcára. A Macintosh is az volt, mert megmutatta, hogyan lehet laikusbaráttá tenni a komputert, és a zeneletöltés is forradalom, mert megszabadíthatja az emberi fajt a popzenét egy idő óta méltánytalanul uraló zenekiadóktól. Az iPod azonban csak egy újfajta walkman, nem forradalmár, és az iPhone is csak egy újfajta kézi számítógép-okos telefon, nem olyasmi, ami felforgatja az életünket.
Hiába nosztalgiázik Mr. Apple-guru. Az asztali számítástechnika húsz évvel ezelőtti hőskorszaka, amikor cége egy jobb termék birtokában hősies és reménytelen harcot vívott a gyengébb szoftverrel muzsikáló, de a piacon okosabban mozgó Microsofttal, nem jön vissza. A mester világformáló pátosza mára marketingeszközzé változott. A Macintoshnak fanatikus rajongói voltak, ám az iPhone-nak csak pénzes felhasználói lesznek.
