Szükség van-e a .xxx domainvégződésre?
Beszólt az internetes domainnevek használatát szabályozó Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) szervezetnek az egyik domainnév-regisztrátor, mert az leállította a felnőtteknek szóló tartalmakat kínáló site-oknak kínált .xxx végződés kiadását. Az ICM nevű társaság úgy véli, az ICANN-t az Egyesült Államok kormányzati köreinek ultrakonzervatív képviselői szorították rá arra, hogy e dicstelen tettet végrehajtsa, amivel megsérti az információáramlás szabadságának alapelvét és az ezt garantáló törvényeket. Az ICANN-t egyébként mások is bírálják azért, mert bár független szervezet, mégis csak az USA kormányának ellenőrzése alatt áll. Ami a .xxx végződést illeti, támogatói úgy vélik, használata megkönnyítené a szülőknek gyermekeik megóvását a pornótól, mivel az ilyen végű címek könnyen kitilthatók a gépekből, ellenzői azonban éppen ezt a tulajdonoságát kritizálják: emiatt túl könnyűvé válna az internet cenzúrázása is. Megjegyzik továbbá, hogy a .xxx-körbe való belépés a pornót kínáló vállalkozások részéről önkéntes jellegű lenne, azaz maradna még xxx-es tartalom ezen kívül is bőven – ismertette az álláspontokat a BBC.
Nőhetnek az internetköltségek
Aggodalmának adott hangot nemrégiben a Keep USF Fair Coalition amiatt, hogy bizonyos adófajták növekedése miatt megugorhatnak az Egyesült Államokban az egyetemek és főiskolák internetelérési és távközlési költségei. Míg ugyanis a telefonvonalak használatát terhelő Universal Service Fund (USF) nevű adót jelenleg a helyközi hívások száma után vetik ki, a Federal Communications Commission legfrissebb javaslata szerint a jövőben minden egyes telefonvonal, illetve internet-hozzáférési pont lenne a befizetés alapja, amelyeket darabonként 1-1,5 dollár befizetéssel terhelnének meg. Az American Council on Education nevű felsőoktatási szervezet felmérést végzett ezzel kapcsolatban, s ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy ez a változás a legtöbb felsőoktatási intézménynél nem kevesebb, mint 900 százalékos költségnövekedést okozna az internetezési kiadásokban. A Wake Forest University telefonszámlája például az eddigi havi 400 dollárról 7000-re ugrana. A Keep USF Fair Coalition mindezek alapján arra a következtésre jutott, hogy a kiadások növekedése nyomán az egyetemek és főiskolák vagy csökkentenék az általuk biztosított internetezési lehetőségeket, vagy áthárítanák a pluszterhek egy részét hallgatóikra. Martin Ringle, a Reed College vezető informatikusa kijelentette, hogy az USF emelkedése esetén intézménye lemondana számos telefonvonalat – végül is a hallgatóknak ma már van mobiltelefonjuk, sőt „egy diák zsebi nélkül ma már hátrányos helyzetű személynek számít” – idézi a szakembert a Chronicle of Higher Education.
Ellopták 26,5 millió veterán adatait
Kéthetes késlekedéssel jelentette be csak a hatóságoknak a tagjait érintő adatlopást az Egyesült Államok központi veteránszervezete, a Veteran Affairs Department (VA). A dolog úgy történt, hogy az intézmény egyik dolgozója, megszegve a VA szabályzatát, haza vitt néhány CD-lemezt, amelyeket később elloptak tőle. A lemezek 26,5 millió veterán katona nevét, társadalombiztosítási számát és egyéb információit tartalmazták. A betörő sejthetett valamit, mert ezeken kívül csak néhány apróságot lovasított meg a szabályszegő dolgozó lakásából. Nem elég, hogy a VA késlekedett a hatóságok értesítésével, még az érintett személyek értesítését is csak vonakodva tette meg. A bűnüldöző szervek igencsak haragosak lettek, mivel az időveszteség jelentősen rontja a felderítés sikerességének esélyét, nem beszélve a megkárosított veteránokról, akik szintén erősen berágtak az eset kapcsán. A dolog vége szenátusi meghallgatás lesz az ügyben, és egyelőre nem tudni, mit tesz a kormányzat, hogy kiköszörülje az egyik hivatala jó hírén esett csorbát – tudósított a New York Times.
Lebukott a furfangos kínai professzor
Kirúgtak az állásából egy kínai professzort, mert kiderült, hogy hamis kutatási dokumentáció segítségével igyekezett támogatást szerezni a Hanxin névre keresztelt mikroprocesszor kifejlesztéséhez. Chen Jin, az első kínai fejlesztésű chipnek tartott Hanxin atyja korábban igen nagy megbecsülésnek örvendett. Nemrégiben azonban arról kezdtek suttogni a jól értesültek, hogy Chen – aki egyben az egyik kínai műszaki egyetem dékánja is volt – hamis kutatási dokumentációkat produkál, és valójában egy külföldi vállalattól igyekszik ellopni a chipet, illetve annak gyártási technológiáját. A hírek nyomán először csak az oktatási minisztérium kezdett nyomozni, majd bekapcsolódott a tudományos-technológiai tárca és s sanghaji helyhatóság is. Vizsgálatuk megállapította, hogy Chen tényleg lopott és a Hanxin nem tudja azt, amit állítanak róla. A professzor elvesztette állását és vissza kéne fizetnie a támogatásokat, amelyeket a mikroprocesszor kifejlesztéséhez kapott a kormánytól. Szakértők szerint az eset rávilágít arra, milyen gyenge ellenőrzés mellett költik el az állami k+f forrásokat Kínában – jelentette a Chronicle of Higher Education.
Győztek a bosszúálló spammerek
Kénytelen volt beszüntetni tevékenységét az antispam-szolgáltatásokat kínáló, izraeli Blue Security vállalkozás, miután a spammereket sanyargató lépéseire válaszul azok sikeres bosszúhadjáratot indítottak ellene. A cég 2005 júliusától kezdve kínálta Blue Frog nevű szolgáltatását, amelyben Blue Security ügyfeleihez érkező kéretlen levelek feladónak, illetve azoknak, akik a spamok feladására megbízást adtak az it-szolgáltató posta fordultával válaszspamok tömkelegét küldte, így fektetve két vállra azok számítógépeit. A cég szakértői elmondták, hogy a módszer kezdetben bevált: üzleti partnereik pingpong effektus után kevesebb kéretlen üzenetet kaptak, ám a feladók később úgy döntöttek, kellemetlenkedniük csak nekik szabad, s ennek jegyében bosszúhadjáratot indítottak. Májusban a Blue Securityt lepték meg egy denial-of-service támadással, majd a cég ügyfelei kaptak figyelmeztető leveleket a spammerektől, hogy it-partnerük sorsára juthatnak. Mivel a levélszemétküldők közül sok mögött vastag pénztárcájú megbízók állnak, amelyek komoly károkat tudnak okozni azoknak, akiket nem szeretnek, az izraeli szoftvercég úgy döntött, beadja a derekát. „Nem vállalhattuk a felelősséget azért, hogy tevékenységünk folytatásával kirobbantunk egy vég nélküli kiberháborút” – idézi a Blue Security honlapján megjelent közleményt a BBC.
Szoftervkalóz-vadászat az eBayen
Perek sorozatát indították egyes szoftverfejlesztők olyan magánemberek ellen, akik állításuk szerint kalóz-, illetve nem licencelt szoftvereket kínáltak az eBay online-aukciósház lapjain. Az érintett vállalkozások vezetői meg vannak győződbe arról, hogy az ilyen portálokon felkínált programok 90 százaléka illegális forrásból származik, illetve forgalmazásuk nem legális. Az ágazat egyébként becslések szerint évente 11-12 milliárd dollárt bukik a szoftverkalózkodáson. A mostani akció két éllovasa a McAfee és a Symantec it-biztonsági cég, de a Software and Information Industry Association, az USA szoftverfejlesztő vállalkozásainak szervezete is bejelentette, hogy akciókat indít az illegális árusítók ellen. Ugyanakkor a vevőket egyelőre nem támadják. Az eBay közölte: érzékelte a site-ján folyó szoftverkereskedelmet, de azt nem tartja olyan jelentősnek, hogy bármit tennie kellene vele kapcsolatban – írta a Silicon Valley
Ezúttal rádióadót perel a zeneipar
Szövetségi szintű eljárást indított az USA-ban az amerikai zenekiadók szakmai szervezete, a Recording Industry Association of America (RIAA) az XM Radio digitális adásokat sugárzó rádiócsatorna ellen, mert annak Inno névre keresztelt vevőkészüléke lehetővé teszi a kiadók jogainak „lábbal tiprását”. Az XM korábban tárgyalásokat kezdett az RIAA-val arról, hogyan fizessenek az adásaiból a hallgatók által felvett zenék után, ám ezek a megbeszélések megszakadtak. Az RIAA most azt kifogásolja, hogy az Inno segítségével digitális minőségben vehetnek fel tetszés szerinti zeneanyagot a felhasználók az XM Radio által sugárzott töménytelen zenéből, aminek nyomán alig marad motivációjuk arra, hogy bármilyen zenealbumot megvásároljanak legális forrásból. A perben nem kevesebbet, mint 150 ezer dollár kártérítést követelnek minden egyes számért, amit az XM-hallgatók felvehettek. Az XM viszont azzal érvel, hogy a csatorna nem egy meghatározott kívánságlista szerint játszó adó, következésképpen hallgatók csak azt rögzíthetik, amit éppen sugároznak, szemben például az online-zeneáruházakhoz, amelyekből kívánság szerint lehet a számokat letölteni. Végül is az Inno pusztán új eszközként tesz lehetővé valami olyasmit, nevezetesen rádióadások felvételét, ami abszolút legális – ismerteti a cég érvelését a CNET.
