A decemberben bemutatott EagleEyeOS-t kezdte használni a világ egyik vezető járműalkatrész-gyártója, a 25 országban jelen lévő, összesen több mint 12 ezer embernek munkát adó óriás, a Knorr-Bremse. Az adat- és információ szivárgás ellen megoldást kínáló szoftverből a cég összesen 350 licencet vásárolt budapesti és kecskeméti telephelyeire. A Knorr-Bremse a szoftver legtöbbet tudó változatát vezette be, mivel ez segíti a leghatékonyabban az informatikai vezetők munkáját.
Érsek István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. informatikai vezetője kijelentette, hogy az EagleEyeOS alkalmazásával technikai lehetőséget és támogatást kaptak eddig megoldatlan problémára. „A céges információk biztonságát – a szokásos védelmi beállításokon túl – eddig erős folyamatszabályozással oldottuk meg, rugalmas technikai támogatás híján erősen építve a humán erőforrásra, párhuzamosan azok betartatásának rendszeres ellenőrzésével. Ezen auditálás azonban mindig utólagos, most viszont preventív eszköz áll rendelkezésünkre” – mondta az informatikai vezető. Érsek szerint az EagleEyeOS jól kiegészíti a vállalat határvédelmét a kliens oldali adathordozók alkalmazása és az információáramlás rugalmas szabályozásával, illetve átláthatóvá tételével. „A szoftver telepítése gyorsan és fennakadások nélkül történt. A gyártó cég szakembereinek felkészültségét és rugalmasságát mutatja, hogy minden igényünkre képesek voltak reagálni és azt leképezni, ezzel elősegítve a biztonsági elvárásaink kikényszerítését” – nyilatkozta az informatikai vezető.
„A járműalkatrész-gyártó társaság mindig nagy súlyt fektetett az információk biztonságára, és ez egyre több nagyvállalatnál válik központi tényezővé. A Knorr-Bremse sokat ad a biztonságra, és ebben nagy segítségére van az EagleEyeOS, hiszen ez teljes mértékben segíti a vállalatnál már bevezetésre került információbiztonsági szabvány, az ISO 27001 (BS 7799-2:2002) alkalmazását. A Knorr-Bremse szakembereinek felkészültsége, rendszerismerete, valamint az információbiztonsággal szemben mutatott mély elkötelezettsége nagyban hozzájárult a projekt sikerességéhez, amely jelentősen egyszerűsítette és gyorsította a bevezetést” – nyilatkozta Meksz Dezső, az EagleEyeOS Kft. ügyvezető igazgatója.
Az utóbbi években a vállalatok elsősorban a kívülről érkező támadások ellen kerestek megoldásokat. A közelmúltban a biztonsági kockázatok iránya megváltozott: a legnagyobb veszély a vállalaton belülről jelentkezik általában. Az EagleEyeOS termékcsalád hatékonyan védi a bizalmas dokumentumokat anélkül, hogy akadályozná a napi munkavégzést vagy plusz erőforrásokat kötne le. Az EagleEyeOS termékcsalád az információszivárgás és az adatlopás ellen kínál rugalmasan illeszkedő biztonsági megoldásokat, melyek bármely szervezet informatikai biztonsági rendszereihez kapcsolhatók.
