A kommunikációs hálózatok építése és üzemeltetése továbbra is a legnagyobb árbevételt jelentő tevékenységi kör a cégcsoportban, a KFKI-LNX mintegy 8,3 milliárd forint forgalmat bonyolított le ezen a területen, ami az előző évhez képest 25 százalékos növekedést jelent – vázolja a részleteket Verseghi Nagy Miklós, a KFKI Csoport kommunikációért felelős vezetője. Tovább folytatódott az üzleti intelligencia megoldások, valamint az egyedi alkalmazásfejlesztés és alkalmazásintegráció iránti piaci igény, így az IQSYS az előző évhez képest közel 15 százalékos növekedést elérve négymilliárd forint bevételt ért el ezen tevékenységekből. A bankok, nagyvállalatok és állami intézmények egyre nagyobb figyelmet szentelnek a rendszermenedzsment-eszközök fejlesztésének és az informatikai biztonságnak, az erre szakosodott ICON 4,6 milliárd forintért szállított az infrastruktúra mellett ilyen megoldásokat.
Verseghi a cégcsoport idei terveiről elmondta: 2006-ban a KFKI Csoport célja az infokommunikációs (ikt) szektor több területén elért piacvezető pozíciójának megőrzése, új, innovatív szolgáltatások bevezetése. A tervek között szerepel a regionális szerepvállalás kiterjesztése, elsősorban az alkalmazásfejlesztés területén. A hazai központú multinacionális vállalatok már ma is igénybe veszik a cégcsoport szolgáltatásait a külföldi leányvállalataiknál folyó fejlesztésekhez, ez a tendencia a jövőben erősödik majd. A növekedés egyik lehetőségét a KFKI szakértelmének és itthon megszerzett tapasztalatának regionális hasznosításában látja a cégcsoport vezetése.
Az ikt szektor növekedése az elmúlt években jelentősen meghaladta a magyar nemzetgazdaság átlagos GDP-növekedését. Ugyanakkor a hazai ikt szektor részesedése a nemzetgazdaságban mindössze fele az EU-átlagnak, így a felzárkózáshoz elengedhetetlen a szektor gyorsabb növekedésének fenntartása. Ez a tendencia az elkövetkezendő években várhatóan folytatódik, tekintettel arra, hogy az információtechnológiai ipar fejlődése kulcsfontosságú az információs társadalom építésében. Ez pedig prioritással bír ma már nemcsak a szektor képviselői számára, de a kormányzat is a gazdaság fejlődésének és az ország versenyképességének egyik zálogát látja benne.
A magyarországi ikt piacon a társaság jelentős bővüléssel számol a kkv-szektorban, amely többek között az EU-források felhasználásának köszönhetően, versenyképességének fokozása érdekében várhatóan egyre többet költ majd informatikai fejlesztésekre. Ugyancsak dinamikus fejlődést várnak az önkormányzatok informatikai beruházásainak területén, hiszen az elektronikus kormányzat programjának megvalósításában kiemelt szerep hárul a helyi közigazgatásra. Az államigazgatás piacának másik meghatározó tényezője a parlamenti választás lesz, amely a tapasztalatok szerint a választás kimenetelétől függetlenül az állami beruházások késlekedését eredményezi. A telekommunikációs szolgáltatói szektorban már 2005-ben megkezdődött az intenzív fejlesztés. Ezt elsősorban a 3G-szolgáltatások beindítása, valamint a szolgáltatói hálózatok tisztán IP-alapúra válása vezérli. A bankok részéről megkezdődött a Basel II és IFRS követelményrendszerekre való felkészülés, amely még az idén jelentős it-beruházásokat von majd maga után.
Takács Imre, a MINOR Holding Rt. elnöke
2005
Az elmúlt évben a kormányzati piac sokkal rosszabb volt, mint a korábbi években, ezért a MINOR-nak a pénzintézeti és ipari szektorban kellett erősítenie. Abból következően, hogy a kormányzati terület jellemzően 30 százalékát teszi ki a MINOR forgalmának, a kormányzati beruházások visszafogása miatt jelentős növekedést tartalmazó árbevételi tervünket nem tudtuk teljesíteni, gyakorlatilag megismételtük a 2004-es évet.
2006
Ettől az évtől jobb eredményt várunk, bár a kormányzati szektorból származó megrendelések – főleg a választások miatt – meglehetősen bizonytalanok. Attól függetlenül, hogy mi lesz a választások eredménye, a beruházások visszafogására lehet számítani az államháztartási hiány nagysága miatt, bár nem halogathatók tovább az immár harmadik éve elmaradó beruházások, amelyek az államigazgatás reformját hivatottak szolgálni.
Szücs Orsolya, Epicor Hungary Software Kft. regionális igazgatója
2005
Az Epicor Hungary Software Kft.-nek tavaly is az iScala ügyviteli rendszer volt a stratégiai alapterméke. Az ERP-t alkalmazó kkv-k számában 2005-ben sem következett be robbanásszerű növekedés. Sikerült új területekre is betörni: jól fogadták a gépjármű-márkakereskedő cégek az Epicor által forgalmazott üzleti megoldásokat, amely területen a cég így jelentős piaci részesedésre tett szert. Összességében a 2005-ös üzleti év a konszolidált növekedés éve volt az Epicornál.
2006
A tavalyi évnél erősebb növekedésre számítunk az informatikai piacon, amelynek fő mozgató ereje az lesz, hogy a magyar vállalatok igyekeznek felzárkózni az EU-beli vállalatokhoz az alkalmazott üzleti eszközök, köztük kiemelten az informatikai eszközök alkalmazásában. A magyar gazdaságpolitika – a választások kimenetelétől függetlenül – várakozásunk szerint ezt a folyamatot támogatja. A vállalatok Magyarországon is törekszenek arra, hogy kevés, lehetőleg csak egy üzleti informatikai szállítójuk legyen, de az mindenre kiterjedő megoldásokat adjon. Az Epicor tudatosan építette ki ezt a stratégiai szállítói profilt, és ennek pozitív hatásai meghatározhatják a 2006-os üzleti évet.
Tóth Béla, a HUMANsoft ügyvezető igazgatója
2005
A HUMANsoft Kft. az informatikai cégek számára nem könnyű 2005-ben is eredményesen gazdálkodott, gyarapította árbevételét, amely csaknem 10 százalékos növekedéssel meghaladta a 7,1 milliárd forintot. Tovább bővítettük it-szolgáltatási portfoliónkat, sikerült emelnünk a cég it-szolgáltatásokból származó árbevételének részarányát, jelentős szereplői lettünk az e-önkormányzati pályázatoknak. Megőriztük – több mint 50 százalékos piaci részesedéssel – piacvezető pozíciónkat a Dell-forgalmazók között.
2006
Az előző választási évekhez hasonlóan úgy látjuk, hogy 2006 is a kivárások éve lesz, amely nemcsak a közigazgatásra, hanem a nagyvállalati szektorra is rányomja a bélyegét. Ezt némiképp kompenzálandó a hazai kis- és középvállalkozások a piaci átlag feletti növekedést fognak tudni produkálni, így egyre stabilabb piaca lesz a minőségi informatikai termékeknek, szolgáltatásoknak. Az európa uniós források felhasználása a 2006-os évben is pluszhajtóereje lehet az informatikai szektornak, bár valószínűleg a pályázatok elbírásának a folyamata az idén sem fog gyorsulni, sőt a mindenképpen szükséges változtatások miatt inkább lassabb eljárásokra számítunk.
Gáll Tamás, az Avaya Magyarország kft. kereskedelmi igazgatója
2005
Kiemelten jó évet zártunk a kkv-területen. Egyre növekvő igényt tapasztaltunk e területen a hatékonyságot növelő technológiai megoldások iránt, mint például a telefonkonferencia megoldások.
2006
A választások elsősorban az állami intézményi piac résztvevőit korlátozzák idén (is) az új beszerzések bonyolításában. A vállalati piacon a versenyképesség és a hatékonyság növelés által megjelenő nyomás továbbra is mozgásban tartja a gyártókat és az integrátorokat, ami független a választásoktól. Továbbra is várhatóak cégösszeolvadások és -vásárlások, amelyek jelentősen módosíthatják a várakozásokat.
Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója
2005
A KÜRT sikerességi mutatói jellemzően nem árbevétel-, hanem eredménycentrikusak. Ebben az aspektusban vizsgálva a 2005-ös évet, igazán meg lehetünk elégedve, hiszen közel 60 százalékos növekedést értünk el az előző évhez képest. A KÜRT az integrált információbiztonság szakértője, amely terület kiemelt fontossággal szerepel a vállaltok életében. Ma már túl vannak a vállalatok azon a korszakon, amikor az attraktív funkciókat kínáló új alkalmazások bevezetése volt az egyetlen cél. Mindenki a stabilitás megteremtésére törekszik, a KÜRT pedig éppen ennek az állapotnak a biztosításában érdekelt.
2006
Komoly eredményeket remélünk a 2006-os évtől. Azt, hogy a választások kimenetele milyen hatással lesz az informatikai cégekre, másokhoz hasonlóan mi sem tudjuk megjósolni. Hisszük, hogy a KÜRT életében csak hosszú távon lesz érezhető bármi hatás. A választások után – annak kimenetelétől függetlenül – minden bizonnyal számíthatunk majd új rendeletekre, új szabályozásokra. Ezek a rendeletek, szabályozások hatással lesznek a gazdaságra, és mivel a KÜRT a gazdaságból él, ezt minden bizonnyal mi is meg fogjuk érezni.
Süli András, a Grepton Informatikai Rt. elnöke
2005
Terveinkhez és várakozásainkhoz képest, másrészt a piac állapotához és a versenytársak eredményeihez képest is elégedettek vagyunk a tavalyi évvel. Sikerült új piaci szereplők felé nyitni, megőriztük jó szakmai hírnevünket és az integrációs területen egy modellváltással a hatékonyságunkat, illetve ezzel párhuzamosan a versenyképességünket sikerült javítani. A piac az általam legrosszabbnak megélt 2003 óta – igaz, óvatosan – folyamatosan tér magához és fejlődik. Mivel alacsony az államigazgatás számára végzett munkák aránya a cégen belül, így ennek a piaci szegmensnek a gyenge teljesítménye nem befolyásolta a 2005-ös év eredményeit.
2006
Arra számítok, hogy a piac óvatos de határozott javulása folytatódni fog a következő évben. Azt gondolom, hogy az informatika a kiszolgáló szerep (működtetés) és az innovatív hajtómotor (beruházások, fejlesztések) szerepek között megtalálta a megfelelő helyét és ez biztos hátteret ad a következő éves terveinknek. Célkitűzéseink között szerepel, hogy 2006-ban az államigazgatási szektorban növeljük részvételünket és árbevételünket, amely növekedést negatívan befolyásolja majd az a menetrendszerű leállás, amely a választások környéki időszakot jellemzi. Hosszabb távon azonban úgy gondolom, hogy a politikai élet minden szereplője tisztában van azzal, hogy az értelmes és jól célzott informatikai befektetések mind gazdasági, mind társadalmi hatásukban nagyon kedvezőek lehetnek, ezért a piac ezen része fejlődni fog. Így például a választások kimenetele is csak hangsúlyaiban fogja majd megváltoztatni a piac e szegmensének szerkezetét.
