BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem használ, ha büntetéssel ijesztgetik a fogyasztót

2006. április 25. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szerzői jogvédő szervezetek becslése szerint Magyarországon évente 100 milliárd forint bevételkiesést okoznak az illegális cd-, dvd- és szoftvermásolások, valamint a szerzői jogvédelem alatt álló tartalmak internetes letöltése. A szellemi tulajdon világnapja alkalmából három jogvédő szervet hívta fel a figyelmet erre. A szerzői jogi ágazatok védelmére nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hiszen a filmalkotás, a zeneszerzés, egyéb művészeti ágak, valamint a szoftvergyártás a gazdasági teljesítmény csaknem 9 százalékát teszi ki, és közel 278 ezer embert foglalkoztat – hangsúlyozta Szűts László, a ProArt elnöke.
A jogvédők szerint előtérbe kell helyezni a szerzői jogi tudatosságot, Magyarországon ugyanis annak teljes hiánya figyelhető meg: a film-, zene- és szoftverlopás társadalmilag ugyanúgy elfogadott, mint például az adócsalás. A legális szoftverhasználat elterjesztéséért küzdő BSA (Business Software Alliance) tapasztalatai szerint a büntetést hangsúlyozó kampányok nem használnak, eredményesebbnek tűnik az illegális szoftverhasználat veszélyeire való felhívás.
A szerzői jogi tudatosság aktivizálása mellett egyéb eszközök is rendelkezésre állnának – vélik a szakértők. A kiadók például támogathatnák a legális fájlletöltést vagy az online kölcsönzés elterjedését – külföldi példa alapján. Mihály György, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy véli, lassan beindulnak ezek a lehetőségek. Példaként a piacon egyelőre egyedülálló T-Online Zeneáruházat és Tékát hozta fel. Az iparág képviselői szerint az árképzés optimális, ma már nem lehet panaszkodni az árakra, azok jelentősen csökkentek. További engedményekre nincs lehetőség, mert a forgalom ezek hatására nem emelkedik olyan mértékben, hogy kitermelje a hasznot – tette hozzá Szűts.

Egerszalóki Tímea
Egerszalóki Tímea

Ez is érdekelhet