A Vivendiről Invitel névre váltó távközlési cégnek néhány száz millió forintjába került az átállás, legalábbis ennyit költött a cég marketingkommunikációra, valamint az arculat cseréjére - mondta lapunknak Somogyi Ildikó, a társaság marketingkommunikációs igazgatója. (A névváltoztatás oka, hogy idén májusban a GMT Communications Partners és az AIG Emerging Europe Infrastructure Funds 50-50 százalékos tulajdonrészt szerzett a Vivendi Telecom Hungary Rt.-ben).
A társaság bevezető kampánya a helyi lakosságra, azaz a koncessziós területeken élőkre koncentrált, mivel az Invitel stratégiájának fókuszában a területén lévő ügyfelek megtartása, illetve újak toborzása egyaránt szerepel. Az Invitel ennek érdekében főként a helyi médiára - sajtó, internet, rádió, óriásplakát - helyezte a hangsúlyt, a meglévő és a potenciális üzleti előfizetők megszólítására. Az országos médiában is megjelent a cég kampánya, de ez mind megjelenésében, mind pedig költségében elmaradt a helyitől. A társaság mindezt megelőzően, még a cég átalakulásának kezdetén DM-levélben tájékoztatta valamennyi ügyfelét a változásokról.
Jelentős összeget igényelt az ilyenkor szokásos arculatváltás, melynek során nemcsak az irodaépület vagy a gépkocsik feliratozását kellett lecserélni, új logó került a helyi koncessziós társaságok telefonfülkéjére is. A cég szokásos ügymenetéhez kapcsolódó iratok - levélpapír, szerződések - is új logót kaptak, s a cég átalakította honlapját is. Somogyi kiemelte, hogy a későbbiekben új hangsúlyt kapnak az ügyfélszolgálati irodák, amelyek főleg szolgáltatásértékesítési funkciót töltenek be, bár továbbra is ott fogadják a panaszos ügyfeleket, s a számlák befizetése is lehetséges lesz.
