Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Az IC Partners stabilan beépült a Magyarországon aktívan működő, sikeres tanácsadó cégek közé, elsősorban az itt működő olasz vállalkozásoknak nyújtva szolgáltatásokat. Hogyan összegezné az első évtized tapasztalatait?
– Alapvetően elégedettek vagyunk az IC Partners Budapest eredményeivel, az itteni iroda tevékenysége azért is érdemel különös figyelmet, mert Budapest volt az első főváros, ahol az udinei székhelyű csoport saját irodát nyitott. Azóta kialakult egy mintegy százas létszámú ügyfélkör, zömmel kis és közepes vállalkozásokból, de vannak köztük igazi nagyságok is, illetve olyan feldolgozóipari cégek, amelyek egy-egy szűkebb piaci szegmensre koncentrálnak. Az ügyfelek között akad angol, német vagy éppen japán cég is, de a 90 százalékuk Olaszországból, azon belül zömmel Észak-Olaszországból való. Domináns a jellemzően a virágzó kkv-k terepeként ismert két északkeleti tartomány, Veneto és Friuli-Venezia Giulia. (Udine is az utóbbi, Ausztriával és Szlovéniával is határos tartományban van – a szerk.)
– A hagyományos kelet-közép-európai partnerek az IC Partners budapesti megjelenése óta csatlakoztak az Európai Unióhoz. Mennyiben változtatta meg ez a lehetőségeiket, illetve mit várnak az olasz üzleti élettel jó kapcsolatokat ápoló Románia és Bulgária közelgő belépésétől?
– Az EU-csatlakozás mindenki számára átláthatóbb szabályokat hozott, s remélhetőleg így lesz ez a két leendő új tag esetében is. Azt látni kell, hogy Románia és Bulgária esetében alapvetően politikai döntés született – amit egyebek közt földrajzi helyzetük is indokol –, gazdaságilag még van felkészülnivalójuk. Ezt mutatja az Európai Bizottság állásfoglalása is, amellyel őszre halasztották a végleges javaslattételt a csatlakozás pontos dátumáról. A leendő újaknál különösen kényes területnek ígérkezik a bankszektor, bár az IC Partners olasz ügyfelei zömmel amúgy is saját otthoni hátterükre támaszkodnak. Magyarországon ebből a szempontból nincsenek problémák – egy évtizeddel ezelőtt még inkább akadtak fejlettségbeli lemaradások –, az olasz pénzintézetek jelenléte amúgy is erős.
– A politikai naptár úgy hozta, hogy Magyarországon és Olaszországban egyszerre voltak parlamenti választások, a győztes is hasonló színezetű. Mennyiben hasonlóak ön szerint a tennivalók, mit vár az új kormánytól Magyarországon?
– Nemcsak ebben a két országban, hanem szinte egész Európában hasonló feladatokat kell megoldani, mélyen a gazdasági-politikai szerkezetekbe kell belenyúlni, amihez mindenhol bátorság kell. Ám ha Európában nem teszik meg a szükséges lépéseket – amihez erősebb európai egység, hatékonyabb irányítás is kellene –, akkor az egész kontinens menthetetlenül lemarad Ázsia mögött. A „Kína-szindróma” mindenhol érezteti hatását, még az olyan Kelet- és Közép-Európára szakosodott cégeknél is, mint az IC Partners – ezért is hozta létre bázisát a csoport Kínában, illetve Indiában is. Azt is látni kell azonban, hogy a kínai fellendülés nyomán ott a fejlettebb területeken már nem olyan olcsó a munkaerő; Sanghajban például biztos drágább, mint Romániában, ezért az olasz kkv-knek biztosan inkább az utóbbiban éri meg erősíteni jelenlétüket, és akkor még a távolságról nem is beszéltünk.
– Mindezek fényében Európában merre terjeszkedik tovább a cég?
– Az IC Partners tevékenységének fókuszában továbbra is Kelet- és Közép-Európa áll, bár felállította már irodáját a szigorúan vett regionális határokon kívül, Oroszországban és Törökországban is. A konszolidált állapotokkal jellemezhető visegrádi négyek mellett érdekes lehet a Balkánon Szerbia, amely gazdaságilag nagyon megerősödött, de politikailag még sok nehézséggel kell szembenézni. A legizgalmasabb európai célpont most talán Ukrajna, ahol az IC Partners irodát is akar nyitni. Sorra települnek oda olasz vállalkozások, például textilipari, cipőipari, faipari cégek – jellemzően tehát olyanok, amelyek a kilencvenes évek olaszországi kisvállalkozói boomjának alapját adták, de azóta otthon megrendült a helyzetük, részben az ázsiai konkurencia, részben az euró megjelenése miatt.
– Milyen problémákkal járt az euró bevezetése és milyen tanulságokkal szolgálhat ez a közös valutára még csak készülő országok számára?
– Az olasz példa óvatosságra int az euró bevezetését illetően. Az államháztartás nem járt ugyan rosszul – a gyenge líra mellett például még nagyobb lett volna az energiaszámla s vele az államadósság –, a lakosság azonban sok tekintetben igen. A kereskedőket jószerivel alig ellenőrizték az átváltáskor, így az árak számos területen lényegében megduplázódtak, egy euró lett, ami addig ezer líra volt (egy euró 1936 lírát ért hivatalosan az átálláskor – a szerk.). De rosszul jártak azok a vállalkozások is, amelyek a kilencvenes években exportboomra tudták kihasználni, hogy a líra kiesett az akkori európai árfolyamrendszerből. Akkor még nem volt olyan nagy az ázsiai vetélytársak nyomása, mint most, egy-egy feldolgozóipari termékre szakosodva óriási piaci felfutást lehetett elérni rövid idő alatt. Aki azonban a hét bő esztendőben nem fejlesztésre, hanem mondjuk családi fogyasztásra, luxuskiadásokra költötte a profitot, az most, az erős euró mellett, biztosan bajban van.
