"Hangyányit” módosított az idei év átlagos világpiaci olajárára adott előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap. A 2006. szeptemberi 75,50 dollár/hordó helyett immáron úgy vélik, hogy 52,00 dollár lesz az ár. A nagy tekintélyű szervezet jól felkészült szakértői bizonyára egyetértenek a Mitsui Bussan Futures elemzőjével, aki szerint 2005–2006-ban elsősorban a befektetési alapok spekulatív vásárlásai hajtották fel az árat, ám mostanra belátták, hogy a valóságos olajkereslet és -kínálat nem indokolja a fél évvel ezelőtt kialakult csillagászati magasságú árakat.
Ma hajnalra egyébként kissé feljebb kúsztak a jegyzések, miután tegnap 51 dollár alá estek annak a szaúd-arábiai bejelentésnek a hatására, amely szerint beváltak a korábbi kitermelési korlátozások, s ezért nincs szükség újabbakra. A váratlanul jelentősen visszaeső olajárak nyomán a befektetők veszteségeik csökkentésével vannak elfoglalva, és nem mernek újabb vételi vagy eladási pozíciókat felvenni. Az észak-amerikai könnyűolaj ára februári szállításra 19 centtel, 51,40 dollár/hordóra kúszott vissza, a londoni Brenté pedig 17 centtel, 51,79-re emelkedett.
A hosszabb távú pesszimizmus ugyanakkor nem csillapodik: egy nemrégiben készült felmérés szerint az USA autóiparának vezetői több mint kétszeres áremelkedésre számítanak az ország üzemanyagpiacán a következő évtizedben. A jelenlegi 2 dollár/gallonos ár 2015-re 4-re nőhet, 2020-ra pedig 5-re – vélik. Abban is egyetértés mutatkozik, hogy a károsanyag-kibocsátási szabályozás nem pusztán tovább szigorodik a következő években, hanem lényegesen keményebb standardok vezetése várható.
