Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A leghosszabb licit egy kis gipszszoborért folyt: az AP jelzésű Nagy Imre-büszt 10 ezer forintról indult, végül egy magyar politikusnak ütötték le 200 ezer forintért. Egy november 7-i plakát 10 ezer forintról 50 ezerig jutott, a plakátok amúgy is jól mentek, két-háromszoros árakat fizettek értük.
Leninből, Sztálinból alig maradt vissza valami, pedig sokféleképpen fordultak elő, de vitték a Marx-, Engels-, Rákosi-portrékat is. A Lenin ír című bronzszobor 55 ezerre duplázott, a Lenin téziseit írja porcelán kisplasztika 50 ezer forintért került orosz vevőhöz, Csíkszentmihályi Róbert Lenin-reliefje pedig Amerikában landolt. A Herendi és a Zsolnay porcelán Lenin-, illetve Sztálin-alakokat 40−85 ezer forint között vitték el, a Zsolnay munkásőrpárért 260 ezer, a szovjet katonáért 150 ezer forint lett a végső ár. Francia vevő licitált az öntöttvas Munkásőr figurára és külföldre utazik a réz Sztálin-mellszobor is. Egy bronz Rákosi-fej 120 ezer forintot ért meg valakinek, Konecsni György Rákosi-grafikájáért 20 ezret adtak.
A kor emblematikus plasztikája volt Somogyi József Martinásza és Kerényi Jenő Osztapenkója, ezek kisméretű változata az aukción is sokat ért: az előbbiért 850 ezret, utóbbiért 900 ezer forintot adott egy gyűjtő. Magas áron keltek el jellegzetes szocreál festmények: Túry Mária Csatornaépítői 600 ezerért, Kádár György ipari tája 700 ezerért, Czene Béla Bányásza 250 ezerért, egy ismeretlen művész optimizmust sugalló Villanyszerelője 280 ezer forintért.
Kapósak voltak a szocialista relikviák, dísztárgyak is, köztük a vasúti kocsikat formázó asztaldísz, a szocialista címeres könyvtartó, a szovjet−magyar barátság fáklyája vagy az a címeres kristálypohár, amiről tudni vélték, hogy Kádár Jánosé lehetett.
