Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A címben jelzett furcsa szó a valótlan adatokkal történő bankkártya-létrehozást jelenti. Ezeket a kártyákat jellemzően kis összegű fizetésekre használják a csalók. A károsultak ebben az esetben azok, akik elfogadták a kártyát, tehát a bankok vagy a szolgáltatók.
A módszer lényege, hogy egy nem létező, de hihető kártyának az adatait hozzák létre. Ezek generálhatók sokféle, a számítástechnika alvilágában létező programcsomag segítségével: létrehoznak kártyaszámokat, amelyek elvben létezhetnének. Ezt vagy egy valós kártyaszám extrapolálásával vagy pedig teljesen új számok generálásával teszik meg - írja a bankkartya.hu.
A kártyaszám felépítése ugyanis teljesen publikus. Az első számcsoport adja a kártyafajtát és a bankot, a következők a típust és a sorszámot, amit a végén egy ellenőrző szám követ.
Egyes kártyatípusoknál létezik még egy card present ellenőrző kód a kártya hátoldalán, ami a kártyaszámot követi, de ennek itt nincs jelentősége.
Ha ezeket a generált számokat és a kitalált, de hihető adatokat az interneten kis összegű fizetésekhez felhasználják - általában 5 dollár vagy 10 euró alatt -, akkor a rendszer az autorizálást (ellenőrzést, azonosítást) csak negatív lista alapján végzi el, vagyis azt nézi, szerepel-e a kártyaszám a letiltott számok között. Ha nem, akkor engedélyezi a cég a szolgáltatást, és akkor lepődik meg, amikor a banktól le akarja hívni az összeget. A bankok ilyenkor általában fizetnek, ez a kis összegű kár ugyanis a még éppen kezelhető kockázat körébe tartozik.
Ha az adatokat mágnescsíkra írják, egy-két helyen még online-tranzakciót is lehet ilyen kis összegre bonyolítani a kártyával, hiszen a kibocsátó oldali banki beazonosítás is pénzbe kerül, és a bankok a kezelhető kockázat mértékéig ezt mellőzhetik (mondjuk Németországban egy dél-ázsiai kis bank kártyája esetében...). A dolog tömegessé válását egy amerikai jogszabály okozta, mely szerint az internetes szexoldalaknak, még ha ingyenesek is, hitelkártyaszámot kell kérniük a nagykorúság igazolására, illetve egyes szolgáltatók a szolgáltatásaik ingyenes kipróbálási lehetőségét szintén hitelkártyaszám megadásához kötik. A tanulság egyértelmű: a plasztiklap fizetésre való és nem másra. Aki másra használja, az jogosulatlan adatkezelést követ el, és elősegíti a hamisítási üzletág felvirágzását.
A kamulálás esetében a veszteség azt a bankot terheli, amelynek a kártyáját kamulálták, illetve ha a bank nem fizet, akkor a szolgáltatót.
