Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
„A Fekete özvegy játék célja az ablak tetején látható tíz adag kártya lehető legkevesebb lépésben történő eltávolítása.” Persze, mondani könnyű, csak megcsinálni nehéz. A Microsoft Windows operációs rendszerben a Start menüből elérhető játékok régóta nevetség tárgyát képezik, pedig egyik-másik kirakásához komoly kitartás és erudíció szükségeltetik. Ezek közül is kiemelkednek a pasziánszok családjának leszármazottjai, az Admirális és párja, a nevéhez híven veszedelmes Fekete özvegy. Ez utóbbi, az angolul Spider’s Solitaire névre hallgató játék állítólag F. D. Roosevelt elnök kedvenc chill-out időtöltése volt, és a koneszszőrök a pasziánsz játékok királyának tartják. Ezzel az értékeléssel márpedig maximálisan egyet kell értenünk. A Fekete özveggyel szemben az embernek le kell küzdenie korlátait, hogy az eszközöket szigorúan a céloknak alárendelve legalább elindulhasson a győzelem felé vezető úton. Azaz a profizmus csak a beugró, a sikerre nincs garancia.
A játék kezdetén három nehézségi fok közül választhatunk. Egy szín esetén kedvező esélyünk van a sikerre. A kétszínű (kőr, pikk) játéknál inkább a vereség, semmint a győzelem valószínűsíthető, de legalább nem érezzük azt, hogy esélyünk sincs. Nem úgy a négyszín-játéknál, amelyet általam ismert élő embernek még nem sikerült kiraknia. Érdekes elgondolás, hogy egy olyan játékkal is szolgált a Microsoft, amely kizárólag az ember önbecsülésének földig rombolására és frusztrációjának a billentyűzettel szembeni tettlegességig elmenő kiprovokálására alkalmas. („Nem minden játék nyerhető meg, de jobbak az esélyei, ha átgondolt stratégiát dolgoz ki.”) De hát ugye hallottunk már a gyalázó szobáról is, nincs új a nap alatt.
Az elején nagyon oda kell figyelni, mert a bénázásért később magas árat fizethetünk. Jó esélyeket kínáló megnyitási stratégia lehet egy kiválasztott oszlop minél gyorsabb leirtása. Az így kialakuló kedvezőtlen szerkezetű pozícióért kárpótolhat minket a szabad hellyel elérhető mozgástérbővülés. A vegyes felvágott oszlopot meg majd ráérünk szétrobbantani a végén. Fontos az is, hogy ne veszítsük el szemünk elől a teljes képet. A lehetséges lépéseket nem egyenként, hanem azok sorozatában kell értékelni, melynek során mindig a magasabb cél (egy hosszabb sor, egy szabad hely) felé vezető utat kell előnyben részesíteni. Le kell tehát küzdenünk számos gyengeségünket, így az emberi lélekben mélyen gyökerező szimmetriára, valamint teljességre törekvést. Hibás elképzelés ugyanis a fekete és piros lapokat egyensúlyban tartani, és arra számítani, hogy úgysem lehet az egyik színből több sorozattól is megszabadulni, míg a másikból egytől sem. Ennél is veszedelmesebb belső Kharübdiszként tör ránk az az ösztönös stratégiánk, hogy minél hosszabb sorokat akarunk létrehozni. Pedig néha éppen egy sor megbontása tud csak a játékban tartani. Egy további önkéntelenül elkövetett hiba lehet egy király által felvezetett sor lehúzása az üres mezőre. Néha jobb egy vegyes sor végére pozicionált királyra ráépítkezni, mint elpazarolni a nehezen kiküzdött pótkockát.
Az sem járható út, hogy mindig csak a gólszerzés lebeg a szemünk előtt. Néha csak a veszteséget lehet minimalizálni egy újabb, remélhetőleg kedvezőbb turn előtt azzal, hogy minél több különböző számozású lapot helyezünk el a sorok végén. A Fekete özveggyel szemben fontos erény a türelem is. Ha lekértünk egy új osztást, először gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elérni, és csak utána kezdjünk el lépegetni. De éppen az a játék szépsége, hogy máskor pedig a látszólag céltalan pakolgatásokkal alakul ki egy kitörési pont.
A legnagyobb hibákat a középrész végén, a végjáték elején lehet elkövetni. Pár lépésben mattot adhatunk magunknak, ha nem vagyunk tisztában a matrjoskababákként egymást konstituáló céljainkkal. Ha kizárólag a sorok összerakására és játékból való kivonására koncentrálunk, akár olyan romhalmazt is hagyhatunk magunk után, amit nem tudunk később eltakarítani. Ad absurdum még az is elképzelhető, hogy nem számoltatjuk ki már összeillesztésre kész sorainkat, hanem időt húzva jobb lapokra várunk. És ha minden tőlünk telhetőt meg is tettünk, még mindig lehet, hogy a szerencsére marad a döntés: sokszor érünk keresztúthoz, ahol választhatunk, melyik oszlopról húzunk le egy lapot, hogy benézhessünk a Van benne valami függönye mögé. És ha ezzel látszólag kedvező helyzetbe is kerülünk, ne feledjük Lenny Kravitz örökérvényű mondását: It ain’t over till it’s over.
A pontszámítás sajnos az eredeti leosztás és a későbbi lapjárás kiszámíthatatlansága miatt nem teremt reális összehasonlítási alapot. Így a sikernek egyetlen mércéje van: a győzelem.
