Idén harmadszor rendezik meg az Adrián – hagyományosan október második hetében – a magyar tengeri nagyhajós bajnokságot. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) megbízásából a rendezésre kiírt pályázatot a saját tulajdonú flottával is rendelkező Adriatic Challenge (AC) nyerte el. A versenyre május közepe óta lehet nevezni.
Három évvel ezelőtt a Rogoznica és Vodice körzetében lebonyolított hat futamon négy hajóosztályban 36 hajó versenyzett, majd 2006-ban Biograd és a Murter-sziget körzetében öt futamon három hajóosztályban 39 hajóval zajlottak a versenyek. A szervezők reményei szerint idén október 6. és 12. között legalább 50 hajó indul. A legfontosabb változás, hogy a hajóosztályok már nem együtt, egy időben rajtolnak, hanem külön-külön. Így nem lesz az ORC hendikepszámítás alatt összevont, minden induló hajót összehasonlító eredménylista sem. A szervezők szerint ugyanis az ORC számítás erre alkalmatlan, csak vitákat szül. A különböző hajók együtt rajtoltatása is igazságtalan hátrányokat és előnyöket okozott. Ehelyett a rendező AC az egyforma hajókkal versenyzést, az egységes one design osztályok szerepét akarja erősíteni.
