A Nagy Ízutazás 2006 kampány keretében megrendezett Nyitott pincék napját a nagy sikerre való tekintettel idén ismét megszervezi a Magyar Turizmus (MT) Zrt., a Nyitott Pincék Szövetsége és a Bacchus Arts Stúdió. A magyarországi borturizmus élénkítése érdekében szervezett akció idén három napon át, május 26–28. között tart, így ennek megfelelően a neve Nyitott pince napokra változott. A pünkösdi hosszú hétvégén országszerte több mint száz pincében várják a vendégeket borkóstolóval.
Az MT Zrt. tavalyi bor és gasztronómia tematikus évének előkészítéséhez készített felmérésből kiderült: nemcsak a külföldi turisták, hanem a belföldi lakosság is úgy gondolja, hogy Magyarország egyedi gasztronómiai értékei és borai az ország turisztikai kínálatának fontos részét jelentik, sok turista pedig ezek miatt keresi fel az országot. A tavalyi akció nyomán a gasztronómia a korábbinál erőteljesebben jelenik meg az utazási motivációkban. A kampányév ugyanis több száz ezer embert mozgósított országszerte.
Idén 22 borvidéken több mint száz pince vállalta, hogy ezeken a napokon 9 és 19 óra között nyitva tart, gazda vagy borhoz értő személyzet fogadja a vendégeket, akik kedvezményes vagy ingyenes borkóstolón vehetnek részt. Az akció meghosszabbításától a szervezők a vendégéjszakák számának növekedését remélik, miután várhatóan a borbarátok a tőlük távolabb eső borvidékekre is ellátogatnak.
