Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bécsnek csodájára jár a világ, mióta világ a világ. Így volt ez például már 1908-ban is, amikor az első parlamentben mintegy harminc nyelven kezdték meg a küldöttek az eszmecserét. A probléma csak az volt, hogy a vitáknak nem volt közös nyelve: a horvátok vagy a ruténok éppúgy anyanyelvükön tartották többórás beszédüket, mint az olaszok és ukránok (Brigitte Hamann: Hitler és Bécs). A K und K főváros azóta sem vesztett világvárosias multikulturalitásából, amely persze a tipikus osztrák nettséggel együtt válik vonzóvá a magunkfajta szétszórt magyarok számára.
A látványosságok mellett Bécs a kulináris-kulturális élvezetek terén is egyedülállót képes nyújtani – legalábbis az ígéretek szerint –, amelyeket ezúttal személyesen is teszteltünk.
Melegítésnek például kiválóan megteszi a zsúfolt Rathausplatz mellett minden folyékony jót kínáló Einstein. De ha már Bécs, akkor bécsi szelet, ha pedig tányérról lelógó monumentális bécsi szelet, akkor Figlmüller. A Figlmüller annyira alaphely, hogy itt az egyetemi oktató létükre a kőkorszakban élő, mobiltelefonnal nem rendelkező ismerőseink is megérzéses alapon ránk találhatnak. Persze nem mindegy, hogy melyik részében várja ki az ember az – amúgy nem hosszú – sorát. Az újabb, nagyobb épület kevésbé hangulatos, de legalább többen is elférnek kényelmesen. A kicsi, füstös old school részlegben viszont autentikus élményben lehet részünk: a fogasról leakasztható a WC-kulcs (az utcáról nyílik), lévén borozó, teljes a sörtilalom, a falon lévő képek tanúsága szerint a főpincérek Gorbacsovval is pertuban vannak, no és fogyaszthatjuk a szigorúan borjúból készített főételt az obligát krumplisalátával.
Mindazonáltal ha mégis úgy érezzük, hogy a vágóállatok fogyasztásához elsősorban sör dukál, érdemes szerencsét próbálni az 1516-tal. Itt a házi sörfőzde jobbnál jobb specialitásai közül választhatunk, miközben az intézmény egy harmadik fontos örömforrást, azaz folyamatos meccsnézési lehetőséget is biztosít. (Bár az Arsenal nagyon nyomott, de az utolsó utáni pillanatban Jermaine Jenas egy bombagóllal mégis megmentett egy pontot a Tottenhamnek.)
Ha megfelelően degeszre ettük magunkat, megkezdődhet a bécsi éjszakai élet feltérképezése. Buli-ügyben Bécsre is érvényes az alapszabály: ki kell menni a főtérre, és várni kell, hogy két egymásba karoló fiatal lány elmenjen valamerre. Ezután a hatályos rendőrségi törvény adta felhatalmazás szellemében – a büntető törvénykönyv 3. paragrafusa értelmében a magyar állampolgárra külföldön is vonatkoznak a magyar állam törvényei – diszkrét személyi követésben kell részesíteni őket, mígnem el nem vezetnek minket a város legfelkapottabb szórakozóhelyére. A Stephansdomtól a módszerrel jó eséllyel a Schwedenplatz környékére kerülünk, amely gyakorlatilag egy klasszikus belvárosnak álcázott diszkókomplexum. Ha a Flex túl messze lenne, még mindig érdemes megpróbálkozni a gyanús nevű Fledermausszal. Itt a német nyelvterület vintage focistafrizurás nyolcvanasévek-hangulata dominál továbbra is, olyan ínyencségekkel, mint a világon máshol fel nem lelhető Falco-különestek. Ennek kapcsán érdekes megjegyezni, hogy a Rock Me Amadeuson kívül a tragikus sorsú mester a jelek szerint számos más világsikert is jegyzett, legalábbis ha a világot a Lajta és a Rajna közötti területtel definiáljuk.
Ha csak kevésbé bírjuk a térbeli és kronológiai bezártságot, érdemes utunkat a Duna-sziget felé venni. Nyáron állítólag a Donauinselnek nincsen párja: a fiatalok a Duna partján nyugodtan „ricsajozhatnak”, és a helyi Tarlós Istvánok is vélhetően máshol vezetik le a feszültséget. Így tavasz vége felé azonban még elég lehangoló látványt nyújtanak a kongó koktélbárokban magukban salsa-lépéseket gyakorló izzadt inges karibi bevándorlók. Ennek megfelelően egy taxi igénybevételével mi is a város másik felén lévő The Zoo felé vettük az irányt.
Miközben Bécs számos szupersztárt adott az elektronikus zenének, az importárut sem vetik meg a helyiek, így az ember különösebb tervezés nélkül is lazán egy Adam F-partin találhatja magát. Az állatkertben azonban nem hág a tetőfokára a hangulat, néhány tucat orrkarikás, csíkos harisnyás tinédzserlány darál csak reggelig (egyes értékelések szerint akik „kiszorultak a diszkókból”). De eddigre már mindegy is, rábízhatjuk magunkat a robotpilótára, hogy megtalálja, hol a Zoo kijárata.
Ja, hogy erre. Ah so!
