Elszomorító a magyarországi játszóterek állapota – derül ki a Hoffmann Research International felméréséből, amelyben a megkérdezettek zöme elavultnak és balesetveszélyesnek ítélte a játszóeszközöket. A felmérés szerint a 14 éven aluli gyermeket nevelő felnőttek 98 százaléka kiemelkedően fontosnak tartja a kérdést. A megkérdezettek 1-től 7-ig terjedő skálán értékelték a magyarországi játszóterek állapotát, és a kapott 3,4 pontos átlag az elfogadható kategóriát sem éri el. A szülők 38 százaléka szerint rossz vagy nagyon rossz a játszóterek helyzete, szerintük az a legnagyobb probléma, hogy a játékok elavultak és a legtöbbjük nagyon elhasználódott.
A volt szocialista országokban, így Magyarországon is, a hatvanas és hetvenes évek lakótelep-építési programjának keretében készült a legtöbb játszótér. Ez a láz a nyolcvanas években alábbhagyott, a meglévő játszóterek állapota egyre romlott, pénz pedig még a rendszerváltás utáni években sem volt a felújításukra.
A korszerűsítés azért is egyre időszerűbb, mert 2008. december 31-éig az összes magyarországi játszóteret EU-kompatibilissá kell tenni. Az erről szóló rendelkezés a játszótéri eszközök gyártásától, importjától és elhelyezésétől kezdve a rongálásra és az ellenőrzésre is kiterjed. Nyolc évvel ezelőtt, az akkori 15 uniós tagállamban vezették be az EN 1176 és 1777-es biztonsági szabványt, amely a korábbi, mércének számító német és angol szabvány alapján készült. Ez a szabvány az eszközök üzembe helyezésére, működtetésére és felügyeletére vonatkozó szabályok mellett külön foglalkozik a hinták, csúszdák, kötélpályák, körhinták és billenőeszközök (libikókák) biztonsági előírásaival is. A szabvány célja annak kiküszöbölése, hogy a gyermek olyan veszélyes helyzetbe kerüljön, ahol nem tudja a saját mozgását kontrollálni. Így a csúszdák végére például be kell építeni egy lassító szakaszt, egy hintaállványon pedig csak két hintaülés lehet, hiszen a harmadikhoz már csak úgy férhetne hozzá a gyerek, ha elhaladna valamelyik lengő hinta mellett.
Magyarországon 2004. február 1-jén lépett hatályba a gazdasági tárca 78/2003-as rendelete a játszótéri eszközök biztonságosságáról, amely kötelezővé tette a játékok állapotának teljes felülvizsgálatát. A rendelet komoly terhet ró a tulajdonosokra – a legtöbb esetben az önkormányzatokra –, mivel a bevizsgálás eszközönként körülbelül ötezer forintba kerül, nem beszélve a felújításról, valamint a nem megfelelő minősítés esetén a teljes cseréről. Minderre pedig alig több mint másfél évük van, ezután pedig már valamennyi magyarországi játszótérnek EU-konformmá kell válnia. A rendelet alapján a játszótéri eszköz tulajdonosának vagy üzemeltetőjének az ellenőrzést évente legalább egyszer, 2009-től pedig legalább kétévente kötelező az erre kijelölt szervezettel elvégeztetni.
