Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tegnap hajnalban kilencvenhárom éves korában elhunyt Halász Zoltán, a NAPI Gazdaság Pihenő mellékletének gasztronómiai szerzője. Zoli bácsi 2001 óta kalauzolta hétről hétre gasztronómiai utazásaik során olvasóinkat szerte a világban és különböző korokban, derűs, ráérős, történetmesélő stílusban, dokumentumokkal és anekdotákkal fűszerezve. Ugyanolyan színesen írt a spenótról, mint a korianderről, mesélt Rossini szarvasgombával töltött bélszínszeletéről, Wesselényi kedvenc karfiolos libamájáról, Déryné kolozsvári ebédjéről vagy „Sarah Bernhardt csókjáról”, és idézett a számára kedves XVII. századi szakácskönyvből, Bornemisza Anna fejedelemasszonyéból, akinek szakácsa már huszonhatféle módon tudta elkészíteni a húsokat, pedig akkor még nem is ismerték a paprikát.
Zoli bácsi magát elsősorban írónak tartotta, a gasztronómia „csak” egyik nagy szerelme volt. Leginkább utazni szeretett, és utazásai során felfedezni az ízeket. 1914. december 31-én született, Budapesten. Jogi egyetemet végzett. Dolgozott újságíróként, 1946–48 között az MTI római tudósítója volt. „Aztán nemkívánatossá vált hazai belpolitikai okok miatt az ottani működésem” – vallott erről az időszakról egy későbbi interjújában. „Évekig csak fordítottam a Külügyminisztérium megbízására, angolból, olaszból, franciából és németből.” Később cikkeket írt a Magyar Nemzetnek és a Magyar Hírlapnak. Munkatársa volt a Magyar Rádiónak, a Művelt Népnek és a Magyar Bulletinnek. A Corvina Könyvkiadó szerkesztője, majd a Hungarian Quarterly főszerkesztő-helyettese volt. Hosszú ideig a Magyar Konyha kolumnistájaként is dolgozott. Írt több ismeretterjesztő művet, szakácskönyvet, útikönyvet és fotóalbumot Magyarországról és Budapestről. Szépíróként főbb művei a Romvárosok a sivatagban (Stein Aurél belső-ázsiai utazásai), A szenvedély arca, a Budavári farsang, A kancellár esténként a császárnál teázik, A csokoládékirály és az Utazások Casanovával.
Az Étel és irodalom című könyve 2003-ban, a NAPI Gazdaság kiadásában jelent meg. Ebben Esterházy Péter így méltatta őt: „Amit Halász Zoltán tud, azt így nem tudja senki más. Van, aki az irodalomhoz ért, más a történelemhez, van, aki a gasztronómiához, van, aki utazni tud, van, aki művelt – ő ezt együtt hozza, elegánsan és tárgyszerűen és mindig érdekesen: mesél, mesél.”
Zoli bácsi szinte az utolsó pillanatig töretlen kedvvel, frissességgel és alapossággal írta lapunknak is történelmi-gasztronómiai meséit. Az ízek krónikása tegnap elment örökre.
Kedvenc ételeim az egyszerű, házias fogások
Egy bájos ifjú hölgy a kedvenc ételeimről érdeklődött, sajnos nem azért, hogy megtudván a titkot, elkészítse a fogásokat, hanem hogy valahol a médiában tudósítson egy szakmabeli – mármint szerény személyem – kedvenceiről. A témát az tehette bizonyos szempontból pikánssá, hogy nem az haute cuisine kifinomult ételeivel hozakodtam elő, például a Tournedos Rossinival vagy Escoffier Peche Melbájával, hanem olyan egyszerű, házias ételekkel, amelyeket gyermekkoromban, a szülői házban kóstoltam először.
Ezen körülményes bevezetés után elárulom, hogy a kedvenc ételem a vadas hús. Mégpedig nem is a szarvasból, őzből vagy vaddisznóból készült fölséges pecsenyék valamelyike, hanem a marhahúsból vagy ürüből készített vadas. Egy XIX. század eleji szakácskönyv némi iróniával így írja le a „vadhúsformán készített ürücomb” receptjét. „Veregesd meg jól a kövér, gyenge ürücombot, tisztítsd le a bőrét, mint az őzhúsnál szokás, azután spékeld meg; pácold be ecettel, sóval, borssal, szerecsendióval, borral, veres hagymával, koriánderrel és citrommal. Hagyd így egynéhány napig állni. Ha mindjárt szükséges lenne, forrázd le a páccal, azután húzd fel a nyársra, csepegtesd rá a pácot és a vajat. Midőn tálalni akarod, készíts hozzá borsmártást, vagy pedig csak a lecsepegtetett levével add fel.” Sertéshúsból is készítettek vadast elődeink. A negyedszázada megjelent Konyhai fortélyok című szakácskönyv pedig vadas gombás tekercset ajánl.
Gyermekkorom másik kedvence a blätter torta. Valójában leveles torta a neve, talán Bécsből került Magyarországra, ezért illették német szóval. Az érdekessége az, hogy liszt egyáltalán nem kellett hozzá, csak porcukor, mandula, tojás, vaj és narancsízű arak pálinka. Készítésekor a finomra zúzott mandulát összekeverték vajjal, cukorral, nyolc tojás sárgájával és habosra verték, majd hozzákeverték a tojások fehérjéből vert habot is. Az így készített tésztát tortalapok formájában kisütötték. A töltelékhez tojássárgáját cukorral habosra vertek, beleöntötték az arakot és ezzel a masszával a két tortalepényt megkenték. Majd az összeillesztett „lepényekből” formált tortát még néhány percre a sütőbe tették. Nagyon finom torta volt, még most is érzem az ízét és narancsillatát.
