Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha nem tartanánk ízléstelenségnek, akár azt is mondhatnánk, hogy Stephen Frears rendező nem kímélte az angol politika szent tehenét.
De távol áll tőlünk az ilyes bárdolatlanság, úgyhogy inkább csak annyit mondunk, hogy Frears egy okos és érzékeny filmet hozott össze egy látszólag kevéssé fotogén témáról: őfelségéről, a brit királynőről. Nagy haditett ez olyan esetben, amikor a forgatókönyv alapjául szolgáló történelmi szituáció – Tony Blair kormányfő 1997-es hivatalba lépése, majd néhány hónapra rá Diana hercegné halála – provokatív, leleplező megközelítésért kiált. Frears azonban távolról sem tekinthető az angol Oliver Stone-nak, és sztereotipikus hidegvérrel kerülte az egyoldalú beállításokat. Fölösleges is lett volna túlzásokba bocsátkoznia, hiszen a protagonisták önmagukban is kellően színes egyéniségek ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba a róluk szóló film.
Második Erzsébet (Helen Mirren játssza, bravúrosan) számára nagy lelki terhet jelent a királyi családból már korábban kitaszított Diana halálának megfelelő kezelése. Egyrészt ragaszkodna a hagyományokhoz, és próbálná az elhunyt ex-hercegné családjának személyes ügyeként kezelni a temetést, másrészt viszont mégiscsak egy jövendő király, Vilmos herceg anyjáról van szó. A nehéz döntési helyzetben a királynő kérve-kéretlenül öt helyről is tanácsot kap. Az állami pompás temetést támogatja – az abban rejlő pr-lehetőséget világosan látó – Blair (Michael Sheen) és csapata, és a modernizált uralkodói kommunikációra – a maga esetlen módján, de mégiscsak – fogékony Károly herceg (Alex Jennings). A tiszteletadást ellenzi ugyanakkor a királynő férje, Fülöp herceg (James Cromwell). Igaz, érvelése nem kifejezetten kifinomult. Eleinte nem lelkesedik a királynő kabinetfőnöke és az anyakirálynő sem, aki az uralkodói hivatallal járó példamutatásra és a tradíciók tiszteletben tartására hívja fel a megzavarodott Erzsébet figyelmét.
A kérdést végül a csodaszarvas megjelenése dönti el, de addigra már világos, hogy nem is az idővel szórakoztatóipari produkcióvá alakuló temetés megtartása vagy elmaradása az igazi kérdés, hanem hogy hogyan változik meg az események hatására a szereplők gondolkodása. Az Erzsébet- és a Blair-transzformáció ábrázolása márpedig példaértékűre sikerült, tananyag kellene hogy legyen, nem is csak a filmművészeti szakokon. Az Alastair Campbell-féle kormányzati pr-gépezet bemutatása ugyanis egyben gyors és hatásos bevezetés a kortárs politikai kommunikációba is.
