Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Sztornó, Pálos György meglehetősen populista filmje – a sátán szerepében maga az APEH, magyar hangja az egészen kiváló Dózsa Erzsi – a kényszervállalkozó értelmiségiek közös élményét dolgozza fel. Egy nap ajánlott levél érkezik a hivatalból, a panelban már megint elviselhetetlen a hőség, az anyós pedig minden anyósviccek legtökéletesebb céltáblája. A tanárember (Lovasi András) elindul, hogy megoldjon mindent, ám korlátozott vállalkozói ismeretei miatt a démoni hivatal egyre jobban rátelepszik lustán borozgató hétköznapjaira. A forgatókönyvet is jegyző Pálos helyenként kafkai groteszk elemekkel tarkított filmjét valószínűleg az elmúlt tíz–tizenöt év Kispál-lemezeinek meghallgatása után közvetlenül Lovasira, a jeles popikonra írta. Vett még hozzá egy közös generációs negatív élményt (APEH-frász), hozzáadott kiváló karakterszínészeket (az alhadnagy szerepében a krétakörös Tilo Werner mefisztói és angyali egyszerre), lelkes amatőröket (Bojtár B. Endre annyira kádári kispolgár, hogy már félelmet kelt a nézőben), némi jó zenéket – így a film első órája kitűnő lett. A végkifejlet – sajnos – kissé hosszúra sikeredett, bár az egyszerű és megkapó populizmus pont ebben a 45 percben válik markáns véleménnyé. Az APEH és az állam mindent lát, szükségtelen és ostoba előírásokkal bonyolítja és dönti romba a sodródó és extra laza tanárembert, aki a maga részéről mindent el is követ, hogy romba dőlhessen.
Amennyiben a rendező célja az volt, hogy a magyarok adózási moráljáról és alapvető gazdasági ismereteiről készítsen dokumentumfilmet az egykori Családi kör manírjában, telibe talált. Szórakoztató, divatosan retrós, elgondolkoztató mozi, remek szereplőgárdával. Amennyiben azonban a lehengerlő főszereplő karizmájára, borostájára és Pécsre vágyunk, akkor inkább látogassunk el a mozi helyszínére, egy Kispál-koncertre, vigyünk magunkkal egy demizson bort, és férkőzzünk Lovasi közelébe.
