Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Öt évszázad spanyol remekműveit felvonultató festészeti tárlattal folytatódik a Szépművészeti Múzeum alapítása 100. évfordulójának ünnepségsorozata. A XV–XIX. századi alkotások, köztük El Greco, Velázquez és Goya művei, 13 külföldi gyűjteményből – németországi, bécsi és madridi múzeumokból – érkeztek, biztosítási értékük mintegy 50 milliárd forint, így ez az elmúlt évek legnagyobb értékű magyarországi kiállítása. A Szépművészeti saját gyűjteményéből származó darabokkal együtt összesen 170 alkotás hirdeti az ibériai művészet nagyságát. Az első teremben a névtelen gótikus mesterek csodaszép szárnyas oltárai csodálhatók meg, és itt elolvasható e hatalmas és dicső múltú ország történelmének rövid kivonata is. Majd a húzónevek, El Greco, a nála negyven évvel fiatalabb Ribera, majd Velázquez, annak kortársa, Zubarán, illetve Murillo és a harcos Goya művei következnek.
El Greco Kréta szülöttjeként lett utolérhetetlen spanyol festő. Felkavaró színeit, arcainak furcsa nyújtottságát, extatikus fényt tükröző ábrázolását néhány tudós valamilyen agyi elváltozásnak is tulajdonítja. Szerintük agydaganatféle nyomta a szemidegét, és ezért láthatta és festette olyan expresszív-különösnek alakjait. Toledói háza hangulatát varázsolták most ide egy csokorba gyűjtött darabjaival. A húsvéti elragadtatást ábrázoló hatalmas táblaképe a madridi Prado büszkesége, a többi kép a Szépművészetié. Velázquez a klasszikus spanyol aranykor legnagyobb neve ma is. Az egyik lesötétített teremben a kis Margarita Teresa infánsnő kék ruhás, egész alakos képét úgy állították ki, hogy vele szemben látható legyen egyik tanítványa, Mazo szintén az infánsnőről készült, zöld ruhás képe. Velázquez valósághű portréi mély emberismeretről és hallatlan profizmusról tanúskodnak. A másik végletet a gyermekarcok festészetében Murillo jelenti. (Még ma is sokszor mondják a szép kisgyerekre, hogy egy kiköpött Murillo-angyalka.) A sevillai festő városának utcakölykeit örökítette meg, hol saját sorsukban, mint gyümölcsárus szurtoskák, hol pedig kis Jézusként vagy Keresztelő Szent Jánosként.
Az udvari festővé lett Goya portréi nagy divatban voltak életében, marsallok, hercegek és a királyi pár rendelt tőle. A Szépművészetiben látható képek alapján a festő nem volt kíméletes és hízelgő, adott ugyan a protokollra, de a vonásokba belelopta a véleményét, nem szépítve az ábrázolt személyt. Botrányos művei – mint a meztelen Maya, a spanyolok szenvedéseiről készített rézkarcsorozata, a háború elborzasztó grafikái, az inkvizíciót elítélő munkái – itt most nem láthatók, inkább a derűs énje tükröződik a Vízárus lány és a Köszörűs című képeken.
