Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Betört a globalizáció Hollywoodba is, most már akkor is vannak néger szereplői a filmeknek, ha nem rapperek. A tökéletlenre fordított Az elszánt diplomata (The Constant Gardener) című filmben például százával rohangálnak mezítláb a kenyai gyerekek, jelezve, hogy a producerek globális problémák iránti érzékenysége határtalan. Mi másért, ha nem ennek demonstrálására szerződtették Brazíliából Fernando Meirelles rendezőt is, akinek előző darabját, az idegesítően áldokumentarista Isten városát nyomasztó gyorsasággal vonta kebelére az „őszinte megközelítésre” oly kiéhezett kritikushad. Ha a brazil Meirelles nyúl a névtelen afrikai tömegen gyógyszerkísérleteket végző vadkapitalisták témájához, garantált a hitelesség, elvégre ő is olyan – déli. Az ötlet jó, de ez most nem jött össze.
Egyrészt a rendezés semmilyen eltérést nem mutat a romantikus beütésű krimik angolszász zsánerétől, másrészt a John Le Carré regényéből készült forgatókönyv is épp eléggé elnagyoltan kezeli az ilyen filmekhez nélkülözhetetlen „összeesküvést” ahhoz, hogy a néző gondolatai véletlenül se tévedjenek az „elmélet” mezejére. Ha A csendes amerikai esetében legalább némi vietnami couleur locale-t kaptunk a nagyhatalmi érdekeket szolgáló segélyszállítmányok mellé, most néhány National Geographic-os mozgó természetfotóval kell beérnünk. A film mindenesetre elkészült, Ralph Fiennes megerősítette kalandfilmekbe való jófiú státusát, míg Rachel Weisz jó bővérűre eresztett Tessájáért már be is zsebelhetett egy Golden Globe díjat. Mi pedig reméljük, hogy a statisztagyerekek kaptak legalább egy cukrot a szereplésért. Vagy egy oltást.
