„A tél átugrotta a tavaszt meg a nyarat és egyenesen őszbe csavarodott” – úgy tűnik, a jelenség már nem csak a Monty Python-fiúk fékezhetetlen agyvelejéből pattanhat ki. Mindannyiunk élménye lehet az, ahogy nem is olyan rég őszi jellegű nyárban tűrtük csendesen, ahogy ver minket az eső, majd az ősz bizony a „vénasszonyokat” idézte. És akkor még a világhíradókba bekerült hurrikánokról, áradásokról és földcsuszamlásokról nem is beszéltünk. Hogy pontosan mi ezeknek a jelenségeknek az oka, azt még a hozzáértők is csak találgatják; eltérnek a vélemények arról, hogy ezek a felelőtlen emberiség vagy a játékos földanya számlájára írhatók-e. Mindenesetre sokunkat még laikusként is foglalkoztat a probléma, így remek segítséget nyújthat a Föld időjárási jelenségeinek megértéséhez a Jószöveg kiadó gondozásában megjelent A klímakutatás enciklopédiája című vaskos kiadvány.
A szakterületükben komoly pozíciókat elért szerzők (Bruce Buckley, Edward J. Hopkins, Richard Withaker) az alapoktól kezdik az ismeretterjesztést, amelynek köszönhetően a klímakutatásban ezeddig nem túl jártas érdeklődők is könnyen képbe kerülhetnek. A szöveget elképesztően jó és sok fotó illusztrálja. A műholdas, légi és természetfotók grafikonokkal, ábrákkal és rövid magyarázó szövegekkel kiegészülve láthatóvá varázsolják az időjárást működtető erőket és magát a működő időjárást, annak sokarcú szélsőségeit. Ennek köszönhetően többek között „a magas légköri nyomás” kifejezésről is lebomlik az összes rejtély, megtudhatjuk, hogy a pehelyfelhők csoportos megjelenése időjárás-változást sejtet, és hogy a meteorológiai szaknyelvben hússzor annyi kifejezés létezik a csapadékra, mint a köznyelvben.
A könyv tehát azon túl, hogy akasztófázáshoz remek szavakat ad, mint például a karfiolfelhő, olyan tudáshoz segíthet, amely akár hozzá is tartozhatna az általános műveltséghez, különösen akkor, ha valamivel tudatosabban akarunk élni itt a Földön.
Haynal Ákos