Az olasz érett reneszánsz legnagyobbjainak egyike a matuzsálemi kort megélt Tiziano Vecellio. A jövőre alapításának 100. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum két gyönyörű Tiziano-képpel lepte meg látogatóit. Az elegáns csokoládébarna falakon – lábunk alatt a XVI. századi Velence fametszetének másolatával – függ a mester Mária gyermekével, a kis Keresztelő Szent Jánossal és Szent Katalinnal, valamint a Mária gyermekével és Szent Pállal című festménye. Tálalásként körülötte kortársai – például Lorenzo Lotto, Palma Vecchio – hasonló témájú alkotásai láthatók.
Palma Vecchio, Giorgione, Bellini mind hatott Tiziano velencei életörömet ontó, napsugaras művészetére, de életének hosszú évtizedei alatt meg is haladta őket. Ő az olasz festészet legtökéletesebb színvarázslója – még egy női hajárnyalatot, a Tiziano-vöröset is elneveztek róla, hiszen Flóra istennő, Mária, Vénusz és a többi buja és izgatóan szép hősnője mind a korabeli velencei szépségeszményt jelenítette meg. 1533-tól V. Károly udvari festője volt, művei nem is annyira a vallásos áhítatról, mint a megrendelők igényeiről szóltak. Elterjedt akkoriban a XIX. század elejétől nevesített fogalom, a „szent csevegés”, ahol Mária, Jézus és a többi szentek nem merev elkülönültségben, dermedt elérhetetlenségben trónolnak a képeken, hanem bensőséges viszonyban vannak egymással. Az idilli jelentekben nemcsak a fénylő arcok, de a mögöttük felbukkanó mesei táj is szerepet kap. Ebből a vonulatból alakult ki később a tájképfestészet.
A londoni National Gallery féltve őrzött – több mint 8 milliárd forintra biztosított –, 1530 körül festett Tiziano-képe Máriát, Jézust, Keresztelő Szent Jánost és Szent Katalint mutatja be. Életkép egy boldog velencei napról: Katalin a gyermek Jánossal meglátogatja – az egyszerű, kicsit tétova asszonynak ábrázolt – Máriát és a kisdedet. Mellette a magyarországi műkereskedő-élet szenzációja: egy magángyűjtőnél felbukkant, eleinte megkérdőjelezett, de aztán minden kétséget kizáróan bebizonyított eredetiségű Tiziano-kép, amely Máriát ábrázolja Jézussal és a római légiósnak öltözött donátorral, aki Szent Pálként jelenik meg. Érdekes, hogy nyomon kísérhetjük a kép letisztítását: UV-fényben láthatók a belefestések – amelyek nagyon jellemezték Tizianót –, a röntgensugarak alatt láthatóak a rétegek. Könnyű, drappos, sok enyvet tartalmazó alap felfedi a lenvászon textúráját, amely lélegezni hagyja a művet. Szerette az ólomfehér kontúrokat és látható, hogyan alakult a donátor velencei nemesből római katonává.
Szász Judit