Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Női szemmel a párkapcsolatokra tekinthetünk úgy, mint egy intertemporális optimalizációs problémára. Hiszen kikeveredve az öröknek hitt fiatalság ködéből, 33 és fél évesen már a „jövőre” is gondolni kell. Nem mintha eddig bármi másra gondolni tudtunk volna.
Előbb-utóbb tehát révbe kell érni, így a jelenbeli fogyasztásunkat korlátozni kell, mind az élelmiszerek, mind a partnerek tekintetében – hogy ne maradjunk hoppon, ne essünk a székek között a pad alá, és vénségünkre végeredményben ne a sarki ABC mellett kelljen petrezselymet árulnunk. A probléma az eddig vázoltnál annyiban bonyolultabb, hogy ugyanazon eszközt kell eredményesen használnunk ahhoz, hogy révbe érjünk, amelynek túlzott használatától éppenséggel óvakodnunk kellene. Ez pedig a vonzó küllem és fellépés, közönségesen a szexepil, kötéseink szabaddá tétele a potenciális élettársak számára. Vagy egyszerűbben: a boldog, a feltételezett biológiai szükségszerűségek miatt egyre alacsonyabb szextartalmú élethez a szexen keresztül vezet az út. Menet közben azonban nehéz megállapítani, hogy most éppen azt a pasizást folytatjuk, amit eddig is csináltunk, vagy ellenkezőleg, megkomolyodtunk. E két attitűd csak határszituációkban különíthető el, sorsdöntő döntések idején, amikor döntenünk kell: elmegyünk Kanadába vagy maradunk. Ilyenkor a nők hajlamosak az impulzusvásárlásra, az apró betűk figyelmen kívül hagyására, jelentős taxiköltségekbe verik magukat és szerenádot adnak. Ilyenkor gondtalanul vásárolunk, gondolkodás nélkül beleugrunk, lehúzatjuk a hitelkártyát. Boldogok vagyunk.
