Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Elöljáróban érdemes eloszlatni egy magyarhoni „értelmiségi” berkekben igencsak közkeletű félreértést – Atom Egoyan nem jó rendező. A félreértés a „művészfilmes=jó filmes” egyenlet átgondolatlan alkalmazásából adódik, ebből a tévhitből azonban az első szemantikaszigorlat letételének idejére még a bölcsészpopuláció jelentős része is képes kivergődni. Hiába csinálta sorra az egyiptomi születésű örmény, Kanadában élő Egoyan a művelt európai közönség ízlésének megfelelően kimódolt mozgóképeit, a fesztiválzsűriket ezzel a blöffel nem tudta átverni. A vontatott Kárbecslő, a céltalanul aberrált Exotica vagy a semmitmondó Felicia utazása alapján érthetetlennek tűnik, hogy miért várják még mindig sokan az új Egoyan-filmet, amelyre némi magyarázatot csak a szikár Eljövendő szép napok jelentene. Abban a filmben is főleg néhány kocka a maradandó, ahogy Sarah Polley előtt a fény átsuhan a redőnyön.
Effajta bravúrokat hiába is várnánk Az igazság fogságában című legújabb darabjától. Azt még a hízelgő magyar recepció is felfogta, hogy emberünk egy „könnyebb”, még ha nem is vidámabb irányba fordult ezúttal. A film egy szupersztár táncos-komikus duó szétválásának titkát feszegetné, egy nem teljesen reménytelen forgatókönyv alapján. A hosszú évek távlatából összeálló kockákból egy igen egyszerű eseménysor bontakozik ki, amely a cselekményvezetés során hihetetlen jelentőségre tesz, vagy inkább tehetne szert. A múlt újabb és újabb bugyrainak felnyílása azonban a néző számára nehezen követhető, így végül a nagy titok – ki ölte meg a szobalányt – feltárulásakor nem érzünk semmilyen megkönnyebbülést vagy akárcsak aha-érzést. Az utókor számára így nem marad más, mint az egy igazi női szerepbe felnőtt Alison Lohman és a rutinmunkáját is magas szinten hozó Kevin Bacon játékának regisztrálása, valamint az, hogy Colin Firth igen idiótán tud kinézni, ha John Cleese-nek maszkírozzák.
