A tudományos-fantasztikus, azaz sci-fi meghatározásról sokaknak csak a repülő csészealjak, a magas vagy alacsony, fehér vagy zöld, nagy fejű vagy fej nélküli, háromujjú vagy csápos idegenek jutnak az eszükbe, vagy a 2050-es évek steril gagyi világa, ahol az egyik torokfertőtlenítő tabletta reklámjához hasonló emberek számunkra viccesen furcsa technikai vívmányokat használnak mindennapjaikban. Philip K. Dick könyveiben azonban ez nem ilyen egyszerű, és nem is ennyire korlátolt. Dick a valóság fogalmát feszegeti, hol egy kábítószeres kettéhasadt elméjébe, hol a féletben – fél élet, az agyhalál inverze – összekeveredett tudatokba tekinthetünk bele, vagy magával Istennel kommunikálhatunk. Olvasás közben magunk is a fantasy írójává válhatunk, valahogy úgy, ahogy a televízió előtt Poirot vagy Columbo lehet belőlünk. A fondorlatos tekervények megfejtése közben a mi tudatunk is egy kicsit kettészakad – bizonytalanná válik a valóság.
A regények olvasása után a mindennapi életünk egy kicsit megváltozhat. A hetes buszon azon gondolkodunk, hogy ha legközelebb megáll a jármű, átkerülünk egy másik idődimenzióba, a BKV-járgány felszáll és nemsokára egy ismeretlen bolygón landol. Vagy, ha megérint minket egy ember, azt gondoljuk, biztos rácsatlakozott az agyunkra; tükörbe nézünk és a benne feltáruló fordított világ lesz az igazi, mi pedig csak a tükörképünk által létrehozott fantazmagória vagyunk. Persze azért ennyire nem veszélyes Dick világa, az író egyik legnagyszerűbb könyvében, a Valisban útmutatót is ad nekünk: valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne. Vagy ha már nem olvassuk a könyvet.
Bodolóczki Linda