Amióta a macskámat egy szétcincált veréb társaságában kellett kitessékelnem a lakásból, nehezebben viselem a vér látványát. Így az elmúlt évek World Press Photo kiállításait felidézve félve indultam a Néprajzi Múzeumba. De meg kellett lepődnöm! Nem mondhatjuk, hogy az idén kevesebb vér és szenvedés kínálkozott volna a fotósok témájául – elég, ha csak a szökőárat és a beszláni túszdrámát említjük –, ám a zsűri valószínűleg változtatott válogatási stratégiáján. Nem meglepő ez a döntésük, hiszen ha mindig csak a vér folyik a képeken, a gyengébb idegzetűek messziről elkerülik a tárlatot, és a keményebbek is megunják egy idő után.
Az év sajtófotóját a Reuters indiai riportere, Arko Datta készítette, amely – nem meglepő módon – a cunami egyik áldozatát sirató indiai asszonyt ábrázolja. Az egyszerű, de nagyon is sokatmondó képet szinte már mindenki ismeri az újságokból.
A megszokott képek – a harmadik világ szenvedő arcait, a végtag nélküli embereket ábrázolók – mellett évről évre feltűnik az a pár fotó, rendszerint a portré, a hétköznapi élet és a kortárs téma kategóriákban, amelyekért érdemes elmenni megnézni a tárlatot. A portrésorozat második díját elnyerő amerikai Nina Berman az Irakból háborús sérülésekkel hazatérő katonák újbóli beilleszkedését választotta témájának. A képek kísértetiesen hasonlítanak a Vietnam után készültekhez: huszonéves amerikai katonák végtagprotézisekkel és üres tekintettel.
Michael Wolf német fotós Kínát hozta egy kicsit közelebb a világhoz: egy légkondicionálókat gyártó vállalat több száz munkása áll példás vigyázban, kék egyenruhában, és várja, hogy rázendíthessen a cég indulójára. A német Carsten Peter felvételein a B kategóriás katasztrófafilmek köszönnek vissza – meggyőződésem, hogy A kategória nem is létezik ebben a műfajban –, a fotós elsősorban az extrém természeti jelenségeket (például forgószél) kapja lencsevégre. (A kiállítás a Népművészeti Múzeumban november 13-ig látható, a teljes árú jegy 1200 forint.)
Bodolóczki Linda