Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A magyar festészet napjai rendezvénysorozat legnagyobb érdeklődéssel és tisztelettel várt eseménye, a Doyenek című kiállítás október 25-ig látogatható a Művészetek Palotájában. Az érdemesek közt is a legtapasztaltabbak, a doyenek állítanak itt ki, azok, akik átlépték a 70. életévüket. Sajnos, egy művész igazoltan távol maradt a megnyitóról, a 83 éves korában nemrég elhunyt Mácsai István, ám őt híven képviseli a Három sapka című, a rembrandti barettos korszakot a mával játékosan összemosó, fényképhű színes festménye.
A doyenek látásmódjára – ha egybefüggő füzérként suhan a vásznakon végig a szem – semmi öreges, lemondó vagy dermedt kilátástalanság nem jellemző. Ellenkezőleg, olyan robbanóan életigenlő, vad színek és formák kavarognak a fehér falakon, hogy bármelyik fiatal megirigyelhetné. Lossonczy Tamás már a százat is a maga mögött hagyta, de minden szabályosra fittyet hányó, könnyed barnákkal és vörös-narancsos sárgákkal kergetőző ecsetvonásai a gyermeki lét mohóságát idézik. Egyedüliként csak Gyémánt László vitt valami felnőttes szürkeséget a koloritban gazdag művek közé.
A magyar festészet napja alkalmából kiosztották, mint négy éve mindig, a szakma elismerését is: ezt most az Abádszalókon 1935-ben született Sváby Lajos kapta. Őt már sokszor vetették össze Oskar Kokoschkával, hiszen – a most is kiállított – ezer színben villódzó, furcsa figuráit hozzá hasonlóan szaggatott, vastag, rövid vonásokkal felvive, dinamizmust sugárzó módon hívja életre.
A kiállítók között van olyan művész, aki De Sade márki-illusztrációkat állított ki, amelyeket már pár évtizede festett, de hogy most ezzel óhajtott a nyilvánosság elé kiállni, elég beszédesen vall lelki fiatalságról és életörömvágyról. Sokan tették le a garast a vonalak, körök, kubusok, kontúrt nem tisztelő foltok mellett, a múlt század festészeti forradalmát – amelyet sokan közülük a helyszíneken, Párizsban és Németországban éltek át – nem elárulva, de tovább fejlesztve.
