Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nehéz helyzetben vannak immár hetek óta a magyar mozirajongók. Az alapvetően ugyanarra a srófra járó zsáner-hulladékok ugyanis teljesen ellepték a vásznakat, lélegzetvételnyi lehetőséget sem nyújtva a kreativitás legelemibb szikráját felvillantó alkotásoknak. Pedig, vélhetően, a világ évi mintegy ötezres (!) termelésében megbúvik jó néhány ínyencfalat is, kár, hogy ezek nem lépik át a forgalmazók ingerküszöbét. Amíg ez megtörténik, a gyereket lehet vinni a Vad Galambra, a Csoda Csibére vagy a Pata-csatára, ha nagyobbacska, megnézheti a legújabb szuperhős-képregényadaptációt, míg serdülőkorba lépve az altesti humor mesterdarabjait, hogy most a Tök alsó 2-nél ne menjünk messzebb.
Sanyarú sorsunkról a Japánból átlopott horror-remakek esetében (a Fekete Víz kapcsán a múlt héten) már értekeztünk, és bizony megállapíthatjuk, a félelmetes filmek területén is egyre csak várat magára az áttörés. Addig is, amíg eljön a Paradicsom, egy unalmas péntek estére azért megteszi A rettegés háza. Az angolul Amityville címre hallgató horror is – természetesen – újrafeldolgozás, de ha nem lenne az, akkor sem várna ránk semmi újdonság: a kísértetházakban rejlő potenciált Tobe Hooper Kopogó szelleme (Poltergeist) vagy éppen a Ragyogás már régen kimerítette. Amit az obligát szellemek mellé ezúttal még kapunk a pénzünkért: egy majdhogynem parodisztikus, rövidke Ördögűző-betét és néhány import csúnya szellemarc, valamint a heti rendszerességgel előkerülő, hosszú hajú kislány beszélget a „barátjával”-vonulat. – Ha ez utóbbival hamarjában nem állnak le a horrorfilmes barátaim, lelki egészségemre tekintettel kénytelen leszek átszokni az animációs állatmesékre.
A thriller-horror fronton általános szellemi sivárság tájképébe az utóbbi időben csak az Éjszakai őrség hozott némi színt. Timur Bekmambetov fantasy-fesztivál-díjas filmje a sajátos orosz életvilágba helyezi a szürreálist, és ha másban nem is, ennyiben mindenképpen kuriózum a felhozatalban. Kissé ugyan konfúzan keverednek a Fény és a Sötét küzdelmének, illetve a vámpírológiának az elemei, de a többször leülő történetet a látványos vizuális effektek általában átsegítik a holtpontokon. Néhány jelenete kultikussá válhat – ezek többnyire már a filmelőzetesben is szerepeltek –, ilyen például amikor a közúti alagútban a száguldó járművek között botorkál a vámpírlány. Mondanivalóját tekintve ugyanakkor még a nem éppen a filozófia csúcsait döntögető Mátrixnál is sekélyesebb ez a darab, amely összességében azért csalódást okoz a bemutatót övező ujjongás fényében. Egy dolog biztos: ahogy a kiindulópontként szolgáló könyv, úgy a filmváltozat is trilógia lesz. Örülünk, Vincent?
