A nyolcadik kerület egyik üdítő és patinás pontja a Százados úti művésztelep, amely Bárczy István főpolgármester idején, 1909–1911 között épült, elsőként Budapesten. Olyan alkotók találtak benne otthonra és műteremre, mint Stróbl Zsigmond és társai, a maiak közül pedig az itt élő és faragó, Munkácsy-díjas Balás Eszter. Az 1947-ben született művésznek most az Ernst Múzeumban nyílt – retrospektív – tárlata.
Szobrászként minden anyag megmozgatta és ma is foglalkoztatja művészeti fantáziáját: fém- és kőszobrai, óriási papírmasé figurái jelölik örökké kereső útját. Korai, hatvanas-hetvenes évekbeli munkáiból fém kisplasztikák sorakoznak – tárt szárnyú angyalok, szeretkezésben egymásba forrt figurák –, a hosszúkás, nyúlánk alakok között csak néha gömbölyödik egy-egy vaskosabb Kislány a galambbal, vagy egyik görög társa, antik hagyományokhoz hűen festett szemekkel. (Ekkor még a papírra vetett arcai is realisták, éles és tiszta színekkel, szobrászi tömörséggel kivitelezettek.) Érezni sok munkáján, mint a Kutya címűn is, az egyik legnagyobb XX. századi mester – a közelmúltban a Szépművészeti Múzeumban bemutatott –, Alberto Giacometti hatását. A nyolcvanas évek kőszobrok alakjaiban kelnek életre: barátait mintázza ekkor, sokszor megörökíti például Bereményi Géza író-filmrendező fejét. A kilencvenes évekbeli munkái már a láthatón túlira koncentrálnak. Egyre szögletesebb és zártabb alkotásokat készít, gyakran játszik az ellentétek megjelenítésével. (Az Androgün című darabja ugyanazt az élményt dolgozza föl, mint Péreli Zsuzsa híres Házaspárja, a színe-visszája szövés adta szimbólummal.) Ami hiányzik az egyik darabból, az új életre kel a következő sorban, új címmel, tartalommal. A jelenhez közeledve absztrahálódnak munkái. A legújabb munkái óriási papírmasé, arany-fekete-vörös-sárga szobrok – a monumentalitás talán az addig használt anyagok (márvány, bronz, mészkő) keménységét és időtállóságát próbálja pótolni. Istenélményei fogalmazódnak meg szögletes kapukban felfehérlő száj vagy keresztre feszített alkoholista ábrázolásaiban.
Az ezredforduló utáni tusrajzainak és fény-árnyék fényképeinek egyre egyszerűsödő vonalai azt jelzik, hogy a világot nem ábrázolni, hanem értelmezni akarja immár. A csupasz lényegig kell eljutnia formáinak, amelyek teret kihasító, durván szögletes alakjai a mostani, kevéssé szerethető világ metaforái, a kezdet reménykedő, lelkes angyalai elszálltak már.
Szász Judit