Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
James Higginson amerikai fotóművész képeiből a felső-alsó középosztálybeli Amerika öklét, kicsorduló vérét, erőszakba fulladó ösztöneit ismerhetjük meg. Az Ernst Múzeum két termében május 22-ig látható tárlat a mára „divatossá” vált témát, a családon belüli erőszakot járja körül és vési be az ember retinájába és agyába. A mai Magyarországon is hetente meghal egy nő a párja brutalitása miatt, gyerekek élete morzsolódik szét az apai vadállatiság és az anyai őrjöngés következtében.
A fotós sem mentes az elfogultságtól: saját családjának véres sztorija elevenedik meg a gyönyörűen elkészített, hihetetlen színekkel operáló fotókon. Nagyanyját a férje terhesen bántalmazta – ez a Ruth története 1., a kiállítás nyitóképe –, amelynek következtében a nő elvetélt. Együtt maradva örök gyűlölet forrasztotta őket egybe, és az egész famíliára kihatott a fortyogó és mérgező indulat. Higginson az apja temetésén szembesült a történettel, és kétszeres megrendülését a képsorozattal próbálta feloldani.
A fényképek természetesen megrendezett jelenetek: minden sztori több felvonásos. És iszonyú. A szerelmi féltékenység a nő-férfi, nő-nő és férfi-férfi viszonylatában is megjelenik. Leharapott fülek, mindenünnen zubogó vörös vér, iszonyú indulattól eltorzult grimaszok rettentik a nézőket, akikben biztosan valahol mélyre nyomva ott vannak ezek az erők, csak jobban uralkodnak rajtuk?! De a fotóhősök már rég túl vannak a kontrollon: elegáns bőrcipők taposnak fehéren vonagló női testen, Calvin Klein övre buggyannak ki a meggyilkolt férj/szerető belei. Mindenhol ott láthatók a tettesek/áldozatok civil arcai is: nyugodt, mondhatni rendes amerikai polgárok. Akikről aztán lehull az álarc: az anya egymásra exponált képen tombol és csépeli a kisfiát, aki a falra firkálta véleményét róla: Mama a legrosszabb dolog a világon. Meg is kapja a magáét ezért.
A kiállítás Ruth 2. történetével is megismertet: a nagyi – immár öregen és özvegyen csak a vad pankrációt élvezi a tévén – rúg és üvölt boldogan, majd az ágyra omolva, becsavarózott hajjal meg is gyónja vétkeit. Ha tehetné ölne, csak garantálják neki tutira a bűnbocsánatot.
Az Egyesült Államok minden nációja fellehető itt: afrók, latinok, fehérek, nincs jobb és rosszabb, az „állat az emberben” mindegyikben ott lapul. A kiállítás akarattal hozza a nézőt ilyen borzalmas helyzetbe: elgondolkodtatja – bár némi hollywoodi hatásvadászattal –, hogy mi is zajlik az elegáns otthonok falai mögött. A vércsepp már az utolsó stáció: előtte lelki és testi kínzások hosszú sora van.
