Hitler utolsó tizenkét napját dolgozza fel A bukás című német film, amelynek alapját részben Traudl Jungénak, a diktátor titkárnőjének visszaemlékezésein alapuló könyv, részben pedig Joachim Fest történész munkája adja. A mű tehát történelmi hitelességre törekszik; dokumentarista jellegét pedig tovább hangsúlyozza az a keretes szerkezet, amelyben az idős Traudl Junge a film elején és végén beszámol motivációiról, érzéseiről Hitlerrel és a végnapokkal kapcsolatban.
Az öreg zsarnok szerepét a svájci Bruno Granz vállalta el, akit többek között Wim Wenders Berlin fölött az ég című mozijából ismerhet a néző. Alakításában szánalmas, rendkívül önző és kényszerképzetes öregember képe dereng fel bennünk Hitlerről, aki csak a végső pillanatokban képes belátni, hogy hadseregei csupán a fantáziájában léteznek, s aki miután látja, hogy számára bevégeztetett, hagyja, hogy minden vesszen körülötte.
Megjelenik a náci Németország számos meghatározó személyisége: Himmler, Göring, Goebbels és Speer. Természetesen a mellékalakok sem hiányozhatnak: Traudl Junge mellett a gyermekeit is halálba küldő Magda Goebbels és a Hitler hitveseként meghaló Eva Braun sem. Az így teljessé vált csoportképből talán jobban kirajzolható, hogy mi történt 1945 áprilisának végén Berlinben. A hátteret pedig a – remek képekkel komponált – hitleri bunker, no meg az intenzív orosz támadásnak kitett, rommá lőtt Berlin adja, ahol a gyerekek bombatölcsérekbe bújva rontanak az orosz tankoknak és vesztüket érző bandák akasztanak fel öregembereket, katonaszökevénynek titulálva őket.
A téma felveti a kérdést, hogy meg lehet-e mutatni emberként Hitlert, ezáltal kísérletet lehet-e tenni a megértésére, miközben mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy milyen bűnöket követett el? Az Oliver Hirschbiegel rendezte mozi nem, vagy legalábbis nem egyértelműen foglal állást a diktátor személyét illetően. A direktor szinte szenvtelenül csak be- és felmutat, ítéletet nem mond. Ezzel együtt mégis izgalmas az alkotás, hiszen az emberben él az a kissé perverz vágy, hogy megleshesse, mit is csinált Hitler az utolsó napokban. Az emberközeli felvételek pedig előhozzák a történelmietlen, mégis önkéntelenül feltoluló kérdést, hogy a néző mit csinált volna mondjuk Junge helyében. Vajon ő is hárította volna a tudhatót, hogy Hitler egy népet akart módszeresen kiirtani, és saját nemzetét számolatlanul küldte a vágóhídra?
Haynal Ákos