Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Vegyes érzelmeket kelt az emberben ez a génmanipulációs, tehát igazán trendi mozi: tudományos vagy etikai ügyekben most sem látunk tisztábban, de mondjuk nem is ezért ültünk be rá. Robert De Niro génkutatóként viszont elegáns sármőr, az anyát játszó Rebecca Romijn-Stamos nem lett csúnyább a Femme Fatale óta, míg Greg Kinnearrel kapcsolatban elsősorban az jut eszünkbe, hogy kissé túljátssza a gyerekfüggő apát.
A bonyodalom onnan indul, hogy autóbalesetben meghal az imádott fiú, akit De Niro illegálisan szépen újraklónoz. A fiú felcseperedik, de nyolcéves kora után furcsán kezd viselkedni. Utóbb megtudjuk, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel a doktor két legyet akart egy csapásra ütni: saját félresikerült fiacskáját is új életre akarta kelteni a házaspárnak feltámasztott Adamben. Adam pedig látni kezd, méghozzá csupa csúnya dolgot, amiért biztos a génjeiben tárolt emlékek felelősek (?). Az ügy „komolysága” talán ennyiből már világossá vált, de ha rendesen rettegne az ember, a butácska háttérsztorin akár túl is lehetne lépni. A rendező Nick Hamm a romantikus drámákról nyergelt át horror-thriller műfajra, és bár bizonyos alapszituációkat (valaki/valami mozog a függöny mögött, gonosz mosolyú gyerekek közelítenek) jól old meg, ezért gratulálni azért nem fogunk neki. Vannak ugyanis egészen gagyi cselekményszövevények. Ahogy például az aggódós apa, bár teljesen valószínűtlen, lépésben rátalál a titok nyitjára, majd hagyja hogy a leleplezett orvos véresre verje, de még így is odaér megmenteni az asszonyt saját, kalapáccsal felszerelkezett fiacskájától – na ez már egy olyan vicc, amin nehéz lenne nevetni.
A film vége viszont egészen biztató, illetve inkább úgy írhatnánk, hogy jobb később, mint soha. A klasszikus horrorszériák filmbefejezéseit veszi át ugyanis a rendező minden változtatás nélkül, de ízléssel. A család átköltözik egy új helyre, új barátok, új szoba a gyereknek (Cameron Bright ekkor már tényleg félelmetesen tud nézni). A múltat elfeledni azonban végképp nem lehet. Összenő, ami összetartozik, az őrült tudós-doktor és a kattant gyerek, tudjuk, már újabb bűnökre szövetkezik. Itt már látjuk, De Niro tényleg képes lenne ránk hozni a frászt, kár hogy a buta cselekményvezetés erre csak a végkifejletben ad neki lehetőséget. Az utolsó tíz perc után visszatekintve tehát valamelyes értelmet nyer az egész film is. Azonban, ha már végigszenvedtük ezt a nem túl érdekfeszítő másfél órát, legalább valami akció is kezdődjön el a végén. A terep ehhez teljesen, talán túl jól is, elő lett készítve. Hiába: addig nincsen horror, amíg meg nem idézik a Gonoszt.
