Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gogol Revizorja lassan másfél évszázada letörölhetetlen a színházi repertoárokról. A siker titka nem más, mint az civilizációval egyidős korrupció pellengérre állítása. Az összekacsintós, kéz kezet mos élethelyzet a komédiától a tragédiáig számos műnek adta az alapötletét. Gogol pedig kiválóan épített arra az szituációra, amely feltételezi, hogy mindenkinek van vaj a füle mögött, és ezt – a sors furcsa játékával – egy elkényeztetett, butácska ficsúr is kihasználhatja.
Revizort kapunk – jelenti be a kisváros polgármestere, s ráadásul az ellenőr inkognitóban érkezik. Ezzel megbolydul a városi vezetőség, a tanfelügyelőtől a postamesterig mindenki, hiszen a közpénzek ebben a városban sem oda kerülnek, ahol a helyük lenne. Hirtelen mindenki gyanússá válik, majd kiderül, hogy immár két hete egy szentpétervári fiatalember lakik a helyi szállodában. A pénzét elkártyázott ifjú előtt ezután mindenki földig hajol és vaskos borítékok csúsznak a zsebébe, sőt még a polgármester lányát és feleségét is elcsábíthatja. A polgármester lányával kötött esküvőjére már a valódi ellenőr is megérkezik.
A történet örök aktualitása miatt fergeteges, néha morbid és öniróniától sem mentes előadás alapja lehetne, ám sajnos, ezt Valló Péter rendezőnek nem sikerült elérnie. A díszletek és a nyelvezet ugyan utal a jelenre, de ennél tovább nem merészkedtek az előadás színre vivői. A poénok sokszor kiszámíthatóak, szinte olcsónak tűnnek, mint például az, amikor a kalap helyett a kalapdobozt veszik fel. A mindig aktuális témához hiányzik a friss, lendületes előadásmód. Azonban a kötelező olvasmány egy este alatt való letudása mellett Kamarás Iván és Pap Vera játéka azért kompenzálhatja a kellemetlenségeket, ők ketten túl tudtak lépni a rendezés sablonjain.
