Furcsa, néhol jónak mondható előadást hozott össze Bodó Viktor a marosvásárhelyi színészekkel Füst Milán darabjából, a Boldogtalanokból. A Bárkában megrendezett stúdiószínházi műhelyek fesztiváljára felvonult a szakma, hogy megfigyelje, mihez is kezdett a lassan sztárrá váló fiatal rendező ezzel a könyörtelen anyaggal. Könyörtelenné tette az előadást is, de a megdöbbenés után elmaradt a katarzis.
A darab szövegéről le lett fejtve minden, ami kicsit is behatárolná a mondanivaló érvényességét térben és időben. A darab nyomdászaira ebben az előadásban semmi sem utal, és a modorosságokat is kiirtotta Bodó a szövegből. A több felvonás több helyszíne most másfél órára, egyetlen térbe lett zsúfolva; ám a rendező minden más eszközével is a feszültségteremtésre törekedett. A mindennapi fókuszok kegyetlen (valóság)ábrázolásával ez a régi iskolás naturalizmus azonban már nehezen veszi fel a versenyt. Hiába az összeomlásszerű jelenetek, a statikus képek váltogatása az őrült ordibálással és rohangászással, maga a történet nem annyira megrázó, hogy megrendüljünk tőle. Húber Vilmos nem olyan főhős, akivel azonosulni lehetne vagy akár csak utálni, annyi más ön- és nősorsrontó szereppel szemben nincs igazi karaktere – ezen az estén Zayzon Zsolt játéka sem tudott segíteni. A Vívóterem tág terében nála – néhány társával együtt – a szövegérthetőség is gyakran kívánnivalót hagyott maga után. Jó néhány figura ugyanakkor életre kelt: a hazudozós anya egyébként is hálás szerepét Farkas Ibolya nagyvonalúan oldotta meg, akárcsak Sebestyén Aba a kispolgári „főemberré” lett fiatalkori barátot.
Az egyéni teljesítmények ellenére azonban végül maga az eredeti darab bizonyul szűk keresztmetszetnek: az önsajnálatba fulladó Húber Vilmos története szociofotó marad, tanulságok nélkül. Karinthy Frigyes írta Füst darabjának egy húszas évekbeli bemutatójáról: „Maradék nélkül kijött az egész”. Nem jártunk rosszul ezen az estén: ebből a darabból Bodó Viktor rendezésében talán még több is.
