Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Mennyire lepett meg a pécsi fesztiválzsűri döntése?
– Meglepett. Amikor tavaly év végén bemutattuk a darabot, már érezni lehetett, hogy a szakmának és a közönségnek is tetszik. De én most is azt gondolom, hogy talán szerencsétlen, hogy ebből az előadásból csak én lettem kiemelve – bár nagyon örültem neki, de mégis meglepett az elismerés. Ez nem egy olyan bemutató volt, amelyben van egy-két kiemelkedő színész, mert ő jobban megcsinálta magának a szerepet. Olyan egységesen építette fel Balázs Zoltán rendező, olyan egységesre lett kitalálva, hogy reméltem, az előadás is kap valamilyen díjat.
– Legújabb bemutatóid a Theomachiához hasonlóan intenzív színpadi koncentrációt igénylő darabok. Milyen rendezőtípust szeretsz jobban: aki mindent centire pontosan előír, hogy hogyan csináld, vagy az olyat, aki jobban bízik a színészek improvizációiban?
– Egy szempontból sokkal könnyebb, ha mindent előír a rendező: nem annyira fárasztó, mint egy kevésbé kitalált előadás. Fegyelmet ad, nyugalmat és rendszert, így nem kell állandóan azon gondolkodni, hogy hol ülök le vagy hol nyúlok a pohárhoz. A Theomachiában annyira kitalált, de egyben nem hozzám illő volt a szerep, hogy rendkívüli módon inspirált. Nem kellett attól félnem, hogy ez egy újabb naivaszerep, és hogyan fogom máshogy megoldani, mint az előzőt.
– Valóban, amióta 1999-ben elhagytad a főiskola kapuját, főleg ilyen naivaszerepek találtak meg. A Vígszínház nagyszínpadán voltál Miranda a Viharban, majd a Bárkánál Shakespeare Júliája.
– Valahogy az évek alatt kimondták rólam, hogy akkor ő egy naiva. Persze ilyen is az alkatom, nem másokat minősítek ezzel. A Theomachia olyan volt, hogy nem kellett ettől félni. Egyébként a Viharban is rengeteget segített Alföldi Róbert azzal, hogy teljesen lekottázta, mit kell csinálnom. Ugyanakkor nagyon izgultam, és akkor még nem tudtam jól érezni magam egy ilyen nagyon leszögezett rendezésben.
– Ilyen előzményekkel a főiskola után hogyhogy nem a Vígbe szerződtél?
– Kaptam három felkérést, a Vígbe, a Bárkába és egy vidéki színházhoz. Két hónapig gondolkodtam, míg a két pesti színház közül eldöntöttem, hogy hová szeretnék menni. Az döntött, hogy kezdettől fogva a kisebb térhez, kisebb színpadhoz vonzódtam. És a Bárka akkor még nagyon új volt. Végül az ösztöneimre hallgattam.
– A filmezés még nem kísértett meg?
– Sajnos még nem. Kerülgettek már nagyon, de végül az lett belőle, hogy a producerek azt mondták, hogy még nem ismernek eléggé, nincsen tapasztalatom a filmezéssel. Persze egy ördögi kör ez, hiszen ott tudtam volna megtanulni. A Kalózokban azért volt egy kisebb szerepem.
– Miben lehet legközelebb látni?
– A Nyugat hőse lesz a következő, ez egy kortárs ír darab. Leírva egyszerre humoros és tartalmas, reméljük, ki tudjuk hozni belőle az előadásban mindkét vonását. Egy kocsmában játszódik, én a kocsmáros lánya leszek, egy jó kis karakán lány.
