Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ideális férj című előadás a kétarcú Radnóti vidám, polgári színházi arcát mutatja. A darab szövegét 1895-ben adták ki, abban az évben, amelyben a szerző Oscar Wilde meghurcoltatása is elkezdődött. Itt azonban még semmi nem árnyékolja be az önfeledt szórakoz(tat)ást. Nyugodtan hátra is dőlhetnénk akár, de Wilde fele királyságát is eladja egy bonmot-ért, ez pedig gyakran a cselekmény rovására megy.
A gyors színváltásoktól széttördelt első részben így nem tudunk meg sokkal többet, mint hogy a fiatal, karrierista miniszterhelyettes (Csányi Sándor) bajban van, terhelő dokumentumokkal zsarolja őt egy Bécsből visszatért hölgy, Mrs. Cheveley (Kováts Adél). A többi felszínes csevely (bár az önironikus fajtából). A férfiak tulajdonságai megegyeznek „A férfiak” tulajdonságaival, a nőké „A nőkével”, és ennél bonyolultabb összefüggésrendszert még feminizmus szakos hallgatóként sem tudnánk kibányászni a darabból. Csányinak nem áll jól a beugrással kapott szerep, orrhangon szaval végig - így visszamenőleg már természetesnek tűnik az eredetileg furcsa szereposztás Hirtling Istvánnal. A többiek közül egyelőre Bartsch Kata - még egyetemista - tűnik ki, mivel nem tudjuk eldönteni, menthetetlen-e az általa megformált politikushúg infantilizmusa.
A második részben visszavonul az előadás a biztonsági sávba, nem akar többnek látszani, mint ami valójában, szinte úgy érezzük, mindent ki is hoznak a színészek a darab adta lehetőségekből. Nem tűnnek már fel a hosszú jelenetek, a kleptomániás bajkeverő Mrs. Cheveley és Arthur (Lengyel Tamás) párosánál szinte feltűnő ez a fel nem tűnés. Nem a végtelenségig árnyalt jellemek miatt maradhat meg emlékezetünkben az előadás: a javíthatatlan világfi Arthur hirtelen házasságkötési szándékát (ő itt a paradoxonokat pufogtató obligát Oscar Wilde-i dandy) egyedül az indokolja, hogy a darab végére minden szál el legyen varrva. Lengyelben mélyen még mindig benne van a Kripli címszereplője, de szerencsére már csak néha jönnek elő belőle a felbődülések. Összességében azonban még kicsit fiatal egy olyan szerephez, amelyben neki kell megoldani a tapasztalt kollégák által játszott miniszterhelyettesek és diplomata-szeretők minden magán- és közéleti problémáját.
A legszórakoztatóbbak nem a főszereplők, hanem a néhány vonással felrajzolt karakterek: Martin Márta például évek óta a legjobb szerepét kapta, egy szabályos politikushoz férjezték szegényt. (Csak a polgárság művelődik - mondja a szalonban arisztokrata gőggel.) Szombathy Gyula pedig pedáns, miniszterelnöki előszobákban forgolódó apát játszik, vérprofin hozza a figurát - garantált a közönségdíj. A nagy vidámság mellett az elvi-erkölcsi szálnak szerencsére csak másodlagos szerep jut. Az erkölcsi leckék helyett álljon hát itt is egy sokkal prózaibb intés a darabból: „Soha ne adjunk nőnek olyan ajándékot, amelyet este nem vehet fel”.
