Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– A Másfél egyike a külföldön leggyakrabban vendégszereplő magyar zenekaroknak. Hogyan szervezitek ezeket a fellépéseket?
– Egy nagyobb turnét a külföldi és a magyar koncertszervező együtt bonyolít. A szervezőmunka két részből áll, először az időpontokat és a helyszíneket kötik le, sorba rakják, majd kiszámolják a költségeket. Vannak egyedi meghívások is, egy-két koncertre szólók – akár repülővel is –, ekkor a meghívó fél állja a kiadásokat. Európa sok országában játszottunk már. Szerencsére mindenhol nagyon jó a fogadtatás, a magyar zenét egzotikusnak tartják (nem a népzenéről beszélek természetesen, mert azon kívül is van „zenei hungarikum”, csak észre kellene venni.) Az egyik legszimpatikusabb és példa értékű finanszírozási rendszer a franciaországi. Ott az évi megadott minimális fellépésszámot produkáló művészek „fizetést” kapnak az államtól. A lejelentett fellépések után a kluboknak, illetve az előadóknak adót kell fizetniük. Ott a művésznek is érdeke a fellépés bevallása, hiszen az után kapja az állami fizetést, ráadásul minél több az előadás, annál magasabb ez az összeg. Ezzel nagyon pezsgő kulturális életet sikerült kialakítaniuk a franciáknak, mi fényévekre vagyunk itthon ettől.
– Meg tudtok élni csak a zenélésből?
– Mindenkinek van valami mellékese, webdizájnkodás, színház, hangszeroktatás. Teljes állásba viszont nem mehetünk, mivel a próbák és a koncertek állandó elfoglaltságot jelentenek. Már több mint tíz éve csináljuk így a dolgokat, tehát tekinthetjük ezt egy életformának. Ha mindenáron arra törekednénk, hogy csak a zenélésből éljünk meg, az könnyen vezethetne rossz művészi döntésekhez. A zenekarnak még ketten dolgoznak, egy koncertszervező és egy sajtós, de nekik is vannak más elfoglaltságaik.
– Milyenek Magyarországon a koncertlehetőségek? Gondolom Budapesten több bulit rendeznek és nagyobbak a nézőszámok is.
– Ez nincs feltétlenül így, de kétségtelen, hogy a legnagyobb tömeg előtt a Sziget nagyszínpadán léptünk fel, és az Almássy téri szabadidőközpontban is adtunk már 1200–1500 fős koncerteket. Egyébként teljesen kiszámíthatatlan, hogy 5 vagy éppen 1000 néző lesz-e egy bulin. Vidéken Kelet-Magyarországon valamivel nagyobb az érdeklődés. Általános tendencia, hogy a klubok ma már kevésbé vállalják fel az élőzenét, mint korábban, egyszerűbb ugyanis egy dj-t lehívni a lemezeivel, mint megfelelő körülményeket biztosítani egy zenekarnak. De persze nem adjuk fel, hiszen a zenekarokra megvan a közönség igénye, és szerintem amíg tud egy együttes érdekes, új dolgokat produkálni, meg is marad.
– A Másfél mindig független kiadókkal, főleg a Bahiával dolgozott. Soha nem vágyódtatok egy multihoz?
– Nem, de nem is kerestek minket. A multikhoz szerződött hasonló zenei világú csapatok amúgy sem jártak sokkal jobban, mint mi, talán valamivel egyszerűbb volt klipet készíteni, profibb volt a körítés, de egyben merevebb is. A lemezeinkből mindig elment 4-5 ezer példány, ennél egy nagyságrenddel többet egy multinál sem adtunk volna el. Kicsi a magyar piac, a lemezeladási klíma is folyamatosan romlik: a másolások, letöltések miatt a korábbi példányszámok a töredékükre estek vissza. A kevesebb eladott lemez még nem jelenti azt, hogy kevesebben hallgatják, ismerik a zenekarokat, csak kevesebben költenek el 5-6 ezer forintot egy CD-re – eltartva ezzel mindenkit, a kiadót, a kis- és nagykereskedőt és persze a zenészt is. Bonyolult dolog ez, de az biztos, hogy a lemezipar válságát nem a zenészek okozzák, hanem az eladási, terjesztési, reklámozási rendszer, ami nagyon drágává teszi a kiadványokat, így érthető, hogy másolják, letöltik a lemezeket. A letöltés persze nincs ingyen, hiszen az internetre is elő kell fizetni, és úgy tudom, az internetszolgáltatók nem fizetnek – a rádiókhoz és tévékhez hasonlóan – jogdíjat, pedig a „letöltöm netről” vagy a „felveszem rádióból” az mindegy, hiszen így is, úgy is ott lesz a CD vásárlás nélkül a polcomon.
