Ázós, kora tavaszi nap, az eső szürkére mossa a Hősök terét. Ez a galambszürke neutrális szín jellemzi a Szépművészeti Múzeum alagsori helyiségeiben június 15-ig megtekinthető átfogó vernisszázst is. Egyelőre több a külföld néző a munkák előtt, mint a magyar. Még nem tudatosult az emberekben, hogy ezt is illik olyan elsöprő mértékben szeretni és sort állva szemlélni, mint Monet és barátai műveit.
A sváci–olasz művész (1901–1966) életművét összefoglaló tárlat egy szerencsés véletlennek köszönhető: a zürichi Alberto Giacometti Stiftung gyűjteményén alapuló kincsek a város Kunsthausának öt teljes termében látogathatók általában, de most annak renoválása miatt – és a szerencsés kulturdiplomáciai lépéseknek köszönhetően – átköltözött Budapestre. A talapzatok mérete is pontosan megegyezik az svájciakéval, s a tompa gyöngyszürke dizájn is ehhez igazodik. Monet türkizes tengerhangulatú derűje után, amely a falakat borító drapériákban is megtestesült, nagy váltást jelent Giacometti visszafogott tónusvilága. Azok a műtárgyak is – elsősorban gipszszobrok –, amelyek nem voltak szállíthatók biztonságosan, megtekinthetők a szobrászt élete végéig fényképező Ernst Scheidegger fekete-fehér fotóin a kiállítás előterében. Itt számítógépeken kiállítási adathalmaz, műelemzés és életrajz, valamint kinagyítható műtárgyképek is elérhetők.
Hetven alkotás mutatja be ezt a furcsa, világú művészt: gyűrötten magasba szökkenő, vékony szobrai mintha két ellentétes szélörvényben próbálnának egyenesen maradni. Mélyen belegyökereznek a talpazatba. Szikáran és mindennek ellenszegülve állnak a Velencei nők és aktjai, amelyek még női formákkal rendelkeznek. Szinte sikoltással ér föl a híres Kéz ábrázolása: ez lett a háborús sokk művészetté transzformálásának legismertebb példája Picasso Guernicája mellett. Látható még a nevezetes, 1934–35-ben készített Kubus, az ötvenes években született A kocsi című kompozíció is. Az utóbbin egy valószínűtlenül légiessé nyúlt nőfigura lebeg. Giacometti a mozgást próbálta az érzékelés szintjén megragadni, s ábrázolni – az ott maradó szemében – a távolodó, elhaladó figurákat törékenynek és kicsinek. Két állat is helyet kapott a tárlaton: egymással szemben oson a csak a mozdulatra lecsupaszított Macska és a fülét-farkát lógató, szintén csak jelzés értékú testtel bíró, loncsos Kutya. Ebben saját magát szimbolizálta a művész. A testvéréről, szerelmeiről, japán filozófusról, falujáról készült festményei szintén göcsörtös vonalakkal felvázoltak és tompán zöldes, kicsit halvány rózsaszínbe úsztatott szürkék árnyalataiból tevődnek össze. A laza vonalvezetés súlyos bánattal társul minden munkáján.
Devecseri Gábor szavaival élve a „nagy sötétlő erdő beléjutott”, a gyomorrák elvitte alkotóereje teljében. Amíg a halálos kórral való küzdést fel nem adta, az élet harcait gyúrta-gyűrte szobraiba.
Szász Judit