Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Európai Iskola néven indított sorozatot 2003-ban a Nemzeti Tankönyvkiadó. Azzal a céllal adják ki magyar társadalomtudósok munkáit, hogy a szűkebb szakmai körön túl a szélesebb olvasóközönség is megismerhesse kutatásaik eredményét. Kosáry Domokos és Ormos Mária művei után ilyen olvasóbarát könyv a Nemzetek és pénzügyek is, amelyben Andor László, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem docense vezeti végig az olvasót a nemzetközi pénzügyek utóbbi két évszázadának történetén. Ahogy Andortól már az Aulánál megjelent Pénz beszél című könyve esetében is tapasztalhattuk, alapos gazdaság- és politikatörténeti áttekintést kapunk, amelyben hangsúlyosan szerepelnek a nemzetközi pénzügyi rendszert a nagy világszervezetek (IMF, Világbank) hivatalos álláspontjától eltérően értékelő szerzők. Mindehhez megfelelő keretet kínál a wallersteini ihletésű világrendszer-elmélet, a világgazdaságtan egyik meghatározó paradigmájaként a centrum–periféria megközelítés, amelyben a centrumban lévő fejlett országok a globális struktúrák alakítói is egyben. Végig követve az adósság- és valutaválságok, az egymást váltó monetáris rendszerek láncolatát bomlik ki folyamatosan a könyv központi gondolata, amely szerint a nemzetgazdaságok és a nemzeti valuták története nem egyirányú, ezért működésük eltérő magyarázatokat igényel.
Az egyik fontos tanulság, hogy a nemzeti és nemzetek feletti monetáris politika nem az „égből száll alá”, hanem kialakítása politikai alkuk következménye. Bizonyos közkeletű vélekedésekkel szemben tehát a centrum országaiban az eszközök széles tárháza állt a gazdaságpolitikusok rendelkezésére a legutóbbi időkig is (most csak egyetlen „furcsaságként” az angol font árfolyamának meghatározását említjük a 70-es évekből, amikor előre be nem jelentett módon „árnyékolták le” a német márka kurzusát).
A másik kiemelendő vonulat az egységes európai fizetőeszközzel és a centrumhoz felzárkózni kívánó fél-periféria (így Magyarország) problémáival foglalkozik. Számos példát hoz Andor arra, mennyire nehéz az univerzális, készen kapott megoldásokat alkalmazni. Erre példa, hogy mennyire meghatározó az országok „rajtpozíciója”: így volt ez Magyarországgal is: „egyetlen volt a régióban amely az intakt adósságproblémát magával hozta az 1990-es évtizedbe”.
