Amerika nemrég megrémült tőlük, és nem engedte be a latin örökifjak csapatát, a Buena Vista Social Clubot a Grammy-díj átadójára, mondván, művészetükkel támogatták Fidel Castro diktatúráját. Ezek a második fénykorukat és igazi nagyságuk virágba borulását most megélő öreg zenészek Wim Wenders filmrendezőnek köszönhetik, hogy a nyomorgó Kubából megismerte őket a világ. Wenders filmje Kuba 50-es évekbe dermedt utcáiról, autómatuzsálemeiről, lesoványodott, de örökké éneklő-táncoló lakóiról, lepusztuló palotáiról és a csodás dallamokat tüneményesen, laza latin eleganciával előadó-átélő Ibrahimmal, „Guajiro” Manuellel, Omarával és a többiekkel olyan hiteles és szívszorító jelentést adott, hogy a világsiker nem maradhatott el. A kontraszt minden szónál többet mondott el a szocializmus egyik utolsó bástyájáról. A zene aztán kiszabadulva e nagy tetszést kiváltó és díjazott mű alól, orkánszerűen söpört végig a világon a world-music trendjét is meglovagolva; Grammy-díjakat hozott és fellépések tucatjait New Yorktól Amszterdamon át a budapesti szigetig.
Április 3-án újra a magyar fővárosban, ezúttal a Budapest Arénában lépnek fel ezek a ráncos, töpörödött kisöregek, akik a hosszú és unalmas tél után idehozzák országuk fényét és a nyomort is feledtető életörömét.
Szász Judit