A Vígszínház házi színpadán, másként szólva stúdiójában a szorosan egymás mellé állított kerevetek házbelsőt, utcát, teret imitálnak. A játék résztvevői ezeken sétálnak, ugrálnak, vetődnek, élnek s halnak. Itt fedezi föl az apa, hogy a rábízott macskát elütötte egy kerékpár. Vagy inkább egy autó? Netán valami más történt vele? Arra gondolni sem mer, hogy valaki vagy valakik, bosszúból vagy másért, szétloccsantották az állat fejét. Az apa mindenesetre izgatott, retteg. A cicust sajnálja, vagy inkább fiától fél. Mert ha Pitbull – így nevezi, aki ismeri a fiút – megtudja, amikor hazatér, biztosan megtorolja. S nem is akárhogyan. Reszkessen, aki csak él!
Mert Pitbull, s az előadást figyelve ezt lassan megértjük, nem akárki. Ha úgy tetszik, az újabb kori kegyetlenség megtestesítője. Ha jobban tetszik, terrorista, még inkább a szakadárok példaképe. Bármelyik, de leginkább mind együtt. Ki mit akar látni benne. Ki mire a legérzékenyebb. Mert Pitbull gondolkodás nélkül tépi le áldozata körmét, de barátságosan tanácsolja, menjen orvoshoz, nehogy elfertőződjön a seb. S hogy ki az áldozata? „Csak” egy kis drogdíler, aki történetesen iskolák környékén ácsorog. Meglehet, Pitbull nem is olyan rossz ember? Hát még, ha a cicus bajáról hall. Már semmi nem számít. Csak az egyetlen igaz barát: a kis Tomi, a macska. Pitbull rohan, senki és semmi nem állíthatja meg.
És kezdetét veheti a tragikomikus játék, a megállíthatatlan, őrült rohanás a vég felé. De előtte még Pitbullnak meg kell ismernie, mit gondolnak róla állítólagos barátai, miként élték meg azt a gyűlöletet, amely mindannyiuk lételeme, mennyire nem tudják megbocsátani neki „szakadárságát”, mit terveztek ellene, miért kellett a macskájának, s más macskának is pusztulnia, miféle világ az, ahol nem élhetnek békében és nyugalomban a macskák. S az emberek sem, persze ez nekik kevésbé számít, hiszen Pitbull és társai épp arra szerződtek, hogy megmérgezzenek, tönkretegyenek, halomra gyilkoljanak mindent, ami emberi. Az embertelenségről, a gyűlöletről szól az ír származású Martin McDonagh különös hatású, tragikus komédiája, amelyet Forgács Péter rendezésében játszanak a kegyetlenséget és a groteszket pontosan adagolva a Vígszínház színészei. Tökéletesen értik és érzik, miként kell a kényes egyensúlyt megteremteni, meddig tart az elviselhetőség határa az elviselhetetlenben. Mikor és meddig tudunk nevetni mindazon, amin valójában nem lehet nevetni. Ennek a kényes egyensúlynak a megteremtése az előadás lényege, s ez az, amiben tökéletes a színészi jelenlét. Lukács Sándor a riadt, megalkuvásra kész apa szerepében, Csőre Gábor Pitbull kegyetlen, néhol szeretnivalón gyűlöletes alakjában, Majsai-Nyilas Tünde iszonyatot sugárzó Vakondként, Tóth Attila, a rémült Gida, Róbert Gábor, a megkínzott Csucsu, valamint a gyilkos cselre elszánt hármas: Oberfrank Pál, Szamosi Zsófia és Gál Kristóf pontosan teremti meg a különös játék egy-egy különös alakját.
Róna Katalin
Róna Katalin