A József Attila Színház színpadának magasában aprócska fények, akár a csillagok. A háttérben a zenekar. Különös fém- és fényabroncsban érkezik az életet jelentő deszkára a színésznő. Énekel és röpke önvallomást tesz: „az légy, aki vagy". Értsd: színész, akinek mindent a színpad jelent – és majd később kiderül: ember, aki sok-sok évvel pályakezdése után is abból a hitből és szeretetből építkezik, amivel a család, különösképpen a színész-édesapa útjára engedte. Csákányi Eszter, a kaposvári csapat, a Katona József Színház vezető művésze énekel, s közben mintegy összekötő szövegként történeteket mond el önmagáról, a családról, a színházról, s társáról, akivel ezt a különös estet létrehozta. Kulka János. A prózai színész, aki mosolyogva meséli, azért tanult énekelni, mert a főiskolai felvételin szinte eltiltották a zenétől, mondván, sok prózai színész megvolt anélkül, hogy dalra fakadt volna. Kulkát – most már tudjuk – nem ilyen fából faragták, ő csak azért is elsajátította az éneklés tudományát. S tegyük gyorsan hozzá, nem is akárhogy. Több zenés szerepe tanúbizonysága ennek, s most ez az est is, a Music Hall.
Music Hall – hogy mit takar a cím? Nem egyszerűen azt, hogy két jeles művész egymás mellé válogatta azokat a dalokat, sanzonokat, amelyeket szívesen előad együtt és külön-külön, egymást váltogatva. Az est "felvezetése" szerint egy kicsit másról is szó van. Mintha az egykori színházi lexikonnak ellentmondva épp azt akarnák igazolni, hogy ez a "zenés kávéháznak" is nevezhető nyugat-európai műfaj most mégiscsak meghonosítható Közép-Európában, legalábbis itt Budapesten, és ráadásul a József Attila Színházban.
Mindenesetre Almási-Tóth András rendezői közreműködésével, Silló István zenei vezetésével (Silló nem csak vezényel, nem csak zongorázik, de játékostársa is a két szereplőnek) rendkívüli estet hozott létre Csákányi Eszter és Kulka János. Lehetne sorolni a dalokat, a sanzonokat, az operett- és musical-betétszámokat, lehetne kiemelni egy-egy különösen jól sikerültet, magával ragadó zenei darabot, lehetne szólni arról, hogy Kulka milyen különleges nyelvi szépséggel és tökéletességgel énekel franciául és németül, lehetne arról is szólni, hogy Csákányi Eszter groteszk harsányságát miként ellenpontozza Kulka csöndes lírája, s Kulka fanyar iróniáját Csákányi megkapó érzelmessége. De a legfontosabb mégis az, hogy ők ketten milyen természetes egyszerűséggel tudnak a hangok, a dallamok nyelvén egy "előadóestből" igazi színházat teremteni, milyen varázslatos játékosságra képesek, akkor is, amikor csupán egyszerűen meg akarják mutatni, kik is ők valójában.
(róna)
Róna Katalin