Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A British Nuclear Fuels Ltd. (BNFL) az angol atomipar „mindenese”. Ez a cég üzemelteti az 1996. évi privatizációból elavultságuk miatt kimaradt – úgynevezett Magnox típusú – atomerőműveket, és uránium-fűtőelemeket is gyárt. Legnagyobb egysége a 10 400 főt foglalkoztató sellafieldi kombinát, ahol egy reprocesszáló üzem is működik. A reprocesszálás az uránium „reciklálása”, amelynek során az atomerőművek elhasználódott üzemanyagából kivonják a plutóniumot, egy erősen mérgező fémet, amelyből újabb fűtőelemek, illetve nukleáris fegyverek készíthetők. Az előbbi – békés célú – felhasználás esetén a kivont plutóniumból egy további lépcsőben MOX-ot, kevert uránium- és plutónium-oxidot készítenek, ez már közvetlenül atomerőművekben „égethető”. E technológia – pontosabban a reprocesszálás – létjogosultságát környezeti és nukleáris biztonsági szempontból a legtöbb ország elveti. (A sellafieldi üzem veszélyességét érzékelteti, hogy sérülése esetén ötvenszer annyi sugárzó anyag kerülne a környezetbe, mint anno Csernobilban.) A plutónium piaci versenyképességéről pedig annyit, hogy egy MOX-fűtőelem előállítási költsége körülbelül három és félszer akkora, mint egy bányászott urániumból készülté. Ennek ellenére néhány ország, köztük Nagy-Britannia – részben hadászati megfontolásokból – a plutóniumvertikum kiépítése mellett döntött. A BNFL ennek megfelelően 1993-ban egy kisebb kísérleti, majd 1996-ban egy nagyobb MOX-üzemet épített. Az utóbbi költsége 473 millió font volt, míg az általa generált üzemi nyereség a teljes élettartama alatt várhatóan csak 200 millió lesz, vagyis soha meg nem térülő befektetésről van szó. Mellesleg a szomszédos Írország és a hazai környezetvédők is „ostrom” alá vették az üzemet, így annak engedélyezési eljárása 1999-ben még javában tartott.
Ekkor robbant ki a cég történetének legnagyobb botránya. A sellafieldi kísérleti üzemben készített MOX minőségét több lépcsőben vizsgálják. A manuális ellenőrzés során egy alkalmazott elvégez egy mérést az üzemanyag-golyókon, egy másik pedig egy táblázatba vezeti az adatokat. A dolgozók némelyike – elunva a monoton munkát – mérés nélkül sokszorosítani kezdte a kitöltött táblázatokat. Az efféle tragikomikusan pitiáner „csalások” sokba kerültek a cégnek. A fő megrendelő, a japán Kansai Electric áramszolgáltató 1999 őszén észrevette, hogy a Sellafieldből érkezett anyag kísérőokmányai hamisítottak, és követelte a fűtőelemek visszavételét, valamint kártérítést az angoloktól. A BNFL beismerte hibáját – de mindvégig állította, hogy azzal senki biztonságát sem veszélyeztette –, 40 millió fontot fizetett a japánoknak és megígérte az ominózus MOX-rudak hazaszállítását (ez történik most). A tranzakció a kártérítést és a fuvarköltségeket is beleértve 114 millió fontba kerül, de a BNFL-t valójában ennél sokkal nagyobb kár érte, hiszen a potenciális ügyfelek bizalmának megrendülése miatt egy sor más óriási volumenű üzlete is veszélybe került, illetve kútba esett. Ezenkívül a kormány a cég 49 százalékának privatizálását is kénytelen volt levenni a napirendről. Azt mondani sem kell, hogy a „nagy” MOX-üzem beindítása további halasztást szenvedett.
1999 azonban a cég számára nem csak a botrányok, hanem a nemzetközi vállalatbirodalom kiépítésének éve is volt. Az ABB, majd a Westinghouse nagy múltú atomenergetikai üzletágának felvásárlásával a BNFL multinacionális céggé vált és alkalmazottainak száma több mint a duplájára, 22 ezer főre duzzadt. A merész akvizíciók – tekintettel az atomerőmű-építkezéseknek a világ sok országában várható újraindulására – hosszú távon busás hasznot hozhatnak. A BNFL ügyei egyébként is rendeződni látszanak, 2001 decemberében végre sikerült beindítani a MOX-üzemet, amelynek rövidesen egy nagyobb megrendelést is sikerült szerezni, a német E.ON-tól. A „hagyományos” termékekre pedig potenciális új vevőkkel – egyebek közt a paksi atomerőművel – folynak tárgyalások. Az év egészében a cégcsoport nyereségessé vált.
Hátravolt azonban még egy megalázó „felvonás”, a japánokkal kötött 1999-es megállapodás értelmében a kifogásolt minőségű MOX-fűtőelemek visszaszállítása. A Greenpeace először jogi úton akarta megakadályozni a fuvart, de a fűtőelemek sugárzó hulladékká nyilvánítására – aminek szállítása az üzemanyagokénál bonyolultabb közjogi procedúrával lehetséges – az illetékes angol minisztérium nem volt hajlandó. A Pacific Pintail nevű hajó tehát megérkezett Japánba, majd a belepakolt mindössze 250 kilogrammnyi MOX-szal július 4-én a blokadőr Greenpeace-aktivistákat kerülgetve kifutott Takahama kikötőjéből, hogy titokban tartott útvonalon Nagy-Britanniába szállítsa terhét. Az érkezés várható időpontját szintén nem közölték, lapzártánkig mindenesetre még nem futott be a hajó.
T. G.
