Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bizony, múlik az idő. Tizenhat, vagy egy picivel több esztendeje is annak, hogy John Smith, a londoni taxisofőr kétlaki életet él. Maryvel a város szívében, Barbarával a város másik felén. Munkáját is úgy osztja be, hogy hol az egyik, hol a másik asszony képzelje, nappalos vagy éjszakás, sietve igyekeznie kell az utasért, aki a bevásárlóközpont előtt várja, és így tovább. A hölgyek csinosak, vonzók, és jó humorral áldotta meg őket az ég. Könnyedén veszik, különösebben nem is zavarja őket, hogy az imádott férjről szinte nem tudják, éppen érkezik-e vagy indul. Nem is gyanakodnak, féltékenységnek az árnyéka sem érinti egyiket sem. Hogyisne, hiszen John Smith szép családi életet él, példás férj és családapa. Mindkét életében. S az a szerencséje is megadatott, hogy egyik asszonya leánygyermekkel, a másik fiúval áldotta meg. Ráadásul még az életkorok is jól alakultak: az elsőszülött a fiú, a másodszülött a lány. Talán soha nem is lenne semmi baj, ha a világ nem haladna előre, ha nem lenne természetes, hogy a felnövő gyerekek interneteznek, s szörfözés közben – ilyen a véletlen, és persze a színpadi szerzői akarat – egymásra találnak. Chatelni kezdenek, s lassan kiderül, apjuk neve, keresztneve is, életkora, de még a születés ideje és helye is azonos. Különös egybehangzás, eltekintve a lakáscímtől. A gyerekek meg akarnak ismerkedni, s ez így természetes. Természetesnek találja ezt mindenki, kivéve Johnt. Ő, s ez is természetes, mindenáron meg kell hogy akadályozza lánya és fia találkozását.
Kezdődhet a játék, az esztendőkkel ezelőtt már világsikert aratott Páratlan páros második része. Kezdődhet a rejtélyes komédiázás, a leleményesség minden próbálkozása, amellyel John – segítségül kérve kétbalkezes barátját, Stanleyt – igyekszik meggátolni a gyerekek végzetes (legalábbis az apa által végzetesnek tartott) lépését. Ray Conney, ezúttal is, miként az első Páratlan párosban, jó színpadismerettel szerkesztett, helyzetkomikumra épülő bohózatot vetett papírra. Habkönnyű darabocskát, amely minden pillanatát kacagtatásra használja, minden mondatával, minden helyzetével nevettetni igyekszik, miközben a legtermészetesebbé teszi, hogy az alakok egyetlen légtérben, egymás lakásán keresztül-kasul mászkálva, a játékrenddel jelezzék, éppen melyik otthonban tartózkodnak, melyik feleséget hívogatják, vagy éppen zárják ki a szobából. S mert ez így van a darabban, az előadás nem kis feladatot ró a rendezőre és a színészekre. Itt nagyon fontosak a jelzések, nem kevés odafigyelést igényelnek a képtelen helyzetek és színhelyek. Hiszen a szereplőknek úgy kell élniük, úgy kell létezniük legképtelenebb helyzeteikben, mintha csak egy mulatságos össze-vissza táncot járnának, amelyben kevesebb a szerepe a szónak, annál több a játéknak.
A Madách Színházban a Szirtes Gábor rendezte előadásban Götz Béla színpadán, Ruttka Andrea ruháiban őrült rohangálás, kergetőzés, egymást hajszolás, kacagtató vidámkodás folyik. Cseke Péter John Smith szerepében irányítja, pörgeti-forgatja az eseményeket, hogy aztán végre megértse, tán mégsem az ő kezében volt itt minden titkos szál másfél évtizeden át. Méltó társa a harsány komédiázásban Szerednyey Béla Stanley alakjában. A két asszonyt Bencze Ilona és Tóth Enikő kacéran és jókedvűen játssza. A hol megszeppent, hol akaratos, hol csak egyszerűen kíváncsi gyerekeket Kuthy Patrícia és Szanitter Dávid formázza. Reviczky Gábor fanyar humorával jól illeszkedik az összeszokott Madách-csapatba.
A Páratlan páros 2. – akárcsak elődje – nem tetszeleg a halhatatlanságban, ám a nyáridőn felhőtlen szórakozásra vágyóknak biztosan örömöt szerez.
Róna Katalin
