Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Egy centenárium. Hatvanhét film- és legalább annyi színpadi szerep. Rajongók és ellenségek hada. Kalandos életút. Egy arc, amely több generáció hölgyeinek szívét megdobogtatta. Egy sztár, aki valóban SZTÁR volt. Egy név csupa nagybetűvel: JÁVOR PÁL.
Bános Tibor regényes életrajza a diadalmas pályaívet befutott színész századik születésnapjára jelent meg. A szerző huszonöt éve már publikált egy Jávor-monográfiát, most azonban – részint a nagyobb időbeli távolság, másrészt az akkor még kallódó, azóta már hozzáférhető dokumentumok jóvoltából – Jávor emberi és színészi habitusáról, környezetéről és kortársairól jóval többet tud felmutatni. Teljesebb kor- és pályaképet kapunk arról az ötvenhét évről, amely Jávor születésétől a haláláig (1902–1959) telt el.
Az olvasóknak nagy segítséget jelent, hogy ezt az izgalmas, sok-sok buktatón át egyre magasabbra törő színészt két síkon is láthatják. Miközben a könyvet lapozgatják, a különböző televíziós csatornák programjában fel-feltünedeznek azok a két világháború között készült magyar filmek, amelyekben Jávor főszerepet játszott. A magyar színészetnek korábban is voltak jelentős egyéniségei, de ők – Jászai Mari, Varsányi Irén, Újházi Ede, Hegedűs Gyula és a többiek – páratlanul gazdag pályájukat úgy fejezték be, hogy csupán leírások maradtak fenn róluk. Jávor az első magyar színész, akinek érett férfikora szinte nyomon követhető a mozgóképek segítségével. Láthatjuk őt 27 éves korában (Csak egy kislány van a világon), 32 évesen (A kék bálvány), 33 évesen (Köszönöm, hogy elgázolt), 37 évesen (Halálos tavasz, 1939); 38 éves volt, amikor pályája egyik legmaradandóbb szerepét játszotta (Dankó Pista), és így tovább. Ezekben a filmekben, de a többiekben is teljes életnagyságban lép elénk. Így mozgott, beszélt, indulatos, szerelmes vagy éppen vidám, könnyelmű volt. Ahogy a szerepek kívánták. S miközben őt nézzük a képernyőn, egy másik síkon – a könyv lapjain – feltárulnak előttünk azok az események, amelyek e filmek forgatásával egy időben történtek.
Nagy szegénységből küzdötte föl magát. Aradról, ahol született, s gyermek- és ifjú éveit töltötte, 1921-ben kiutasították. Ő Norvégiába akart menni, mert Aradon beleszeretett a némafilmekbe. Mégsem lett norvég filmszínész, mert Kőbányán leszállították a vonatról. Kiderült, hogy csak odáig volt érvényes a jegye. Ettől a pillanattól kezdve útja – nagy bizonytalanságokon át – az ország legelső drámai színpadáig, a Nemzeti Színházig vezetett. Nagy lelki és fizikai erővel volt képes legyőzni az akadályokat. Azt mondták róla, krakéler, pedig csak a maga módján küzdött, gyakran az árral szemben is.
A Jávor-regény egyik legszomorúbb fejezetében a szerző azt mutatja be, miképp lehet a már-már elérhetetlen magasságból a földre huppanni. Fájdalmas, szívet szorongató évek voltak ezek, messze Jávor Pasaréti úti otthonától – Amerikában. A harmincas évek óta hívták Hollywoodba, csillagászati összegeket ígérve. 1947-ben, amikor sorsa úgy alakult, hogy itthon egy tenyérnyi színpad sem maradt számára, nekivágott a nagy ismeretlennek. Itthon temettük. Jávor Pál életrajza tele van izzó feszültségekkel, kibékíthetetlen konfliktusokkal. Olyan, mintha az élet írta volna. Csupa nagybetűvel.
(Athenaeum 2000)
O. A.
